Létrehozva: 2016.12.27.

Juhász Péter megint hazudott: Már a huszadik pert vesztette el

A rágalomáriáiról és kábítószer-rajongásáról közismert politikus ismét nagyot hazudott. Már a huszadik vesztes pert írhatja fel "dicsõségtáblájára".

Juhász Péter interneten közzétett nyilatkozatában valótlanul állította, hogy Rogán Antal Dubajban járt – derült ki a Fővárosi Törvényszék hétfői ítéletéből, ezért  a 444.hu-nak, a Népszavának és az Indexnek helyreigazítást kell közzétennie.

Eddig Juhász Péter rágalmaival kapcsolatban Rogán Antal és Belváros- Lipótváros Önkormányzata összesen 20 darab sajtó- és 2 darab személyiségi jogi pert nyert meg.

Juhász Péter a Facebook-oldalán néhány hete hazug módon azt állította, hogy „Rogán kicsekkolt az 5 csillagos Dubai Palm Hotelből. Ezt onnan tudjuk, hogy felhívtuk a hotelt. Mindezt azért tettük, mert valaki szólt, hogy ott látták Rogánt egy másik fickó társaságában."

A hasára ütött

Kiderült, hogy ebből egy szó sem igaz, Juhász a hasára ütött és rágalmazott egy jó nagyot.

Rogán Antal a jelzett időpontban sem diplomata-útlevéllel, sem magánútlevéllel nem járt az EAE területén. Juhász Péter, az Együtt alelnöke,  többszöri kérésére sem tudott bizonyítékot bemutatni arra a vádra, hogy Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinet vezetője milliós költségen Dubajba utazott volna.

Kipukkadnak az alaptalan rágalmak

Juhász Péterrel összefüggésben Rogán Antal és Belváros-Lipótváros Önkormányzata eddig összesen 20 darab sajtó- és 2 darab személyiségi jogi pert nyert meg. Akikkel szemben nyert: hir24.hu; propeller.hu; Blikk napilap; blikk.hu; ATV ; atv.hu; nol.hu; index.hu; 444.hu; nepszava.hu; Varju László; Gréczy Zsolt; Demokratikus Koalíció.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt

POLITIK

Újabb orosz támadások Ukrajnában

POLITIK

Be akarják tiltani a dohányzást a britek