Létrehozva: 2021.09.03.

Karácsony a kiváltságos baloldali gimnáziumba járatja a fiát évi több mint 1 millióért

Úgy képviseli Karácsony a társadalom 99 százalékát, hogy a kiváltságos 1 százalék gimnáziumába íratta fiát, ahol egy tanév költsége több mint 1 millió forintba kerül a szülőknek.

„Eljött szeptember elseje, az iskolakezdés napja. Ez a mi családunk életében is nagy nap, hiszen a fiam ma kezdi meg a gimnáziumot” – büszkélkedett tegnap közzétett Facebook-videójában Karácsony Gergely.

Azt azonban nem verte nagydobra a főpolgármester, hogy a kis trónörökös hol folytatja tanulmányait. Nem véletlenül, ugyanis a Kontra információi szerint feleségével az ország egyik legdrágább középiskolájára esett a választásuk.

Úgy tudják, Mihály szerdán kezdte meg a tanulmányait a hét évfolyamos Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban (AKG), ahol jelenleg az első évfolyamra, a Raktár utcába jár. Az egyik szülő úgy fogalmazott lapunknak, hogy a diáktársak és a tanárok egy része áhítattal tekint a Karácsony-fiúra, hiszen az édesapja „menő politikus”, „a baloldal megmentője”. A politikusgyermek egyes elmondások szerint részt vett az úgynevezett témahéten, így képességeit csak később mutathatja meg élesben.

Mint ismert, az AKG közismert baloldali burokképző: a baloldali politikusok, színészek, művészemberek, és médiamunkások előszeretettel járatják gyermekeiket az intézménybe. Ezt tökéletesen példázza, hogy annak idején Gyurcsány Ferenc is ide íratta be lányát, az iskolát azóta elvégző Annát. A Demokratikus Koalíció elnökén kívül több szocialista és SZDSZ-es politikus is az AKG mellett döntött.

Karácsony drága elitiskolába küldte a fiát (Fotó: MTI / Kovács Tamás)

Bár az iskola célja induláskor teljesen más volt, mára a baloldali elit érintkezési pontja lett, akik kasztként különülnek el a társadalom más részeitől. Nem egyszerű belépni ebbe a világba, hiszen a diákoknak előbb túl kell esniük egy szigorú felvételi procedúrán, majd ezek után a szüleiknek mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk.

Az AKG honlapján közzétett, a 2021/2022 tanévre vonatkozó megállapodásban az olvasható, hogy az intézménynek az egy tanulóra eső működési költsége átlagosan 2,1 millió forint, az összeget értelemszerűen a nebulók szülein hajtják be.

A Kontra úgy tudja, az iskola vezetése havi(!) 110 ezer forintban határozta meg a tandíjat Mihályék évfolyamának (a szociálisan rászorulók kérhetnek támogatást), így Karácsonyéknak csak erre a tanévre 1,32 millió forintot kell kiadniuk fiuk taníttatására.

Kérdés, hogy ez mennyire illik bele a baloldali politikus jelenleg is futó kampányába, amiben „vidéki szegénylegényként” harcot hirdetett a kiváltságos 1 százalék ellen.

Mindenképpen érdekes, hogy főpolgármester egyébként pár hónapja azt nyilatkozta, nem jön ki a fizetéséből, hogy állandóan luxus étteremben ebédeljen.

Az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban igazgatója Horn György, akinek a testvére Gábor, az azóta megszűnt SZDSZ egyik vezető politikusa és nem mellesleg Karácsony egykori mentora volt a Gyurcsány-kormányban.

Most a Republikon Alapítvány elnökeként tevékenykedik. Az intézményt a rendszerváltás után Soros György támogatásban részesítette.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-