Létrehozva: 2021.09.17.

Kocsis Máté: Elképesztő, hogy a baloldalon 15 év alatt nem tudták Gyurcsányt leváltani

A Fidesz frakcióvezetője is megszólalt az őszödi beszéd 15. évfordulója kapcsán.

„Nem tudom elfogadni, hogy ennyi év után még mindig ezzel az ürgével kell politikai vitában állni” – így kommentálta az őszödi beszéd kiszivárgásának 15. évfordulóját a Fidesz frakcióvezetője a Mediaworks Hírcentrumának.

Kocsis Máté 2006 szeptember 17-én mindössze 25 éves volt és éppen otthon takarított amikor először hallotta késő délután Gyurcsány Ferenc elhíresült beszédét – írja az Origo.

Az eddigi legsikeresebb aláírásgyűjtésnek nevezte a Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! petíciót a Fidesz-frakció szóvivője.

Halász János tájékoztatása szerint alig tíz nap alatt több mint 200 ezer aláírást gyűjtöttek össze, ami megmutatja, hogy az emberek nem felejtették el, hogy a Gyurcsány-kormány mennyit hazudott annak idején, ezért nem akarják, hogy ez az időszak visszatérjen – értékelt. A kormánypárti politikus felidézte: 2002-ben, amikor kormányra került a baloldal, azt ígérte, hogy nem emeli a rezsi árát, de két-háromszorosára növelte. Ígérték, hogy nem „bántják” az adókedvezményeket, de elvették az otthonteremtési támogatást, a családi adókedvezményeket. Arra is szavukat adták, hogy emelik a béreket, de csökkentették a kereseteket, elvettek a nyugdíjasoktól egyhavi juttatást, valamint egyhavi bért a közalkalmazottaktól is – sorolta, jelezve:
nem egy új baloldal érkezik, hanem a Gyurcsány-korszak akar újra visszatérni, és ugyanott folytatnák, ahol abbahagyták.

Halász János továbbá arra is kitért, hogy a kormánypártok évadnyitó frakcióülésén határozottságot és nagyon sok munkát kért tőlük Orbán Viktor miniszterelnök. A szóvivő beszámolója szerint szó volt a gazdaság helyzetéről, a migrációs kérdésekről, a járványhelyzet kezeléséről, az oltásról, és a gyermekvédelmi törvényről is. Utóbbival összefüggésben – az Európai Parlament napokban elfogadott állásfoglalása kapcsán – kiemelte: ez egy baloldali többségű társaság, próbálnak segíteni a magyar elvbarátaiknak, de nincs jogkörük ez ügyben. Azért is hozta meg a magyar parlament a vonatkozó törvényt, mert a gyermekvédelem ügye nemzeti hatáskör mindenütt Európában.
Ezt szeretnénk megerősíteni a népszavazáson is, amellyel meg lehet üzenni Brüsszelnek, hogy ez csak ránk, magyarokra tartozik, ebbe nem szólhatnak bele

– húzta alá. Arról, hogy a népszavazás egy napon legyen-e a parlamenti választással, azt mondta, ehhez törvényt kell módosítani. A vonatkozó ellenzéki indítványt meg kell fontolni, de még nem hoztak döntést róla. Halász János végül kijelentette:
az uniós források visszatartását Magyarország zsarolásának tartja, ezért ebben az ügyben harcolni fognak a végsőkig, és meg is nyerik a csatát.

Jelezte: a gazdasági eredményeknek köszönhetően a fejlesztési programokat saját erőből is el tudják indítani.
A XXI. Század Intézet felhívással fordul azokhoz, akik jelen voltak a 2006. őszi tüntetéseken, és megtapasztalták a legfelsőbb szintről érkező, politikai utasításra végrehajtott rendőri erőszakot. Arra kérnek mindenkit, hogy küldjék el az intézetnek az akkori eseményekről készült fényképeket, videókat annak érdekében, hogy a 2006-os történéseket soha többé ne lehessen letagadni.

2006 októberében békésen ünneplő magyarokat vertek véresre Budapest utcáin.
Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök, Petrétei József miniszter és az akkori budapesti rendőrfőkapitány, Gergényi Péter utasítására gumilövedékekkel lőtték őket, könnygázgránátokat vetettek be ellenük.

Földre tiport, magatehetetlen polgárokat rugdostak, gumibotoztak.
A rendőrökről levetették az azonosító jelvényeiket és ellenünk fordították őket.

A borzalmak közepette is sok-sok ünneplő kezében volt telefon, kamera, fényképezőgép: fotók, film- és hangfelvételek ezrei készültek el. 2006 ősze óta másfél évtized telt el.
Azért, hogy súlya legyen az ellenünk elkövetett erőszaknak, a XXI. Század Intézet felhívással fordul mindazon honfitársainkhoz, akik jelen voltak, akik átélték és rögzítették a brutalitásokat.

derül ki a XXI. Század Intézet közleményéből. Arra kérnek mindenkit, hogy
küldjék el fényképeiket, filmjeiket, hangfelvételeiket, hogy soha, senki ne állíthassa: mindez nem történt meg!

A fotókat, filmeket, hangfelvételeket a [email protected] címre várják!
Hogy soha többé ne tehessenek meg ilyet velünk!

– zárta közleményét az intézet.  

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hamilton-kudarc, Ferrari-baleset és meglepetés a Forma-1-es időmérőn

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

life.hu

Bevállalós technikával küzdött a betegségével Katalin hercegné

mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Szentkirályi Alexandra: Takarítsuk ki Gyurcsány embereit!

POLITIK

Menczer Tamás: A valaha volt legerőteljesebb EP-kampányt kezdtük el

POLITIK

Újabb fegyvergyárakat építenek az oroszok

POLITIK

Ukrán drónok felgyújtottak egy orosz üzemanyag bázist

POLITIK

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

POLITIK

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói