Létrehozva: 2021.09.17.

Orbán Viktor: Őszödi beszéd 15

Magyarország miniszterelnöke is posztolt a Gyurcsány féle szégyenbeszéd 15. évfordulója alkalmából.

Ma, azaz 2021. szeptember 17-én 15 éve, hogy kiszivárgott az őszödi beszéd, ami máig a modern magyar politika mélypontja. Gyurcsány szégyenbeszédét követően forrongások törtek ki országszerte, és az emberek többsége a kormány lemondását követelte. A beszédnek még ma is érezhető társadalmi és gazdasági nyomai vannak, így senki nem feledi.

Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is posztolt a gyalázatos politikai mélypont évfordulóján.

15 éve ezen a napon derült ki ország-világ számára, hogy Gyurcsány és szövetségesei hazudtak „reggel, éjjel meg este”, hogy kormányzás helyett félrevezettek mindenkit, hogy a csőd szélére vezették Magyarországot – emlékeztetett az igazságügyi miniszter az őszödi beszéd kiszivárgásának 15. évfordulóján. Varga Judit rámutatott, hogy az ellenzéki térfelet ma is irányító Gyurcsány az őszödi beszéd kiszivárgása után lemondás helyett a rendszerváltoztatást követő legmélyebb jogállamisági és erkölcsi válságba lökte hazánkat:
rendőri túlkapások, minden jogi alap nélkül elrendelt előzetes letartoztatások tömkelege, gumilövedékkel megvakított emberek, összevert fiatalok és idősek, azonosítószám nélküli rendőrök, lovasroham békés tüntetők ellen, hónapokig műveleti területté nyilvánított és kordonokkal körülzárt Kossuth tér, véresre vert országgyűlési képviselő

– sorolta, megjegyezve: Európa és Brüsszel ekkor természetesen mélyen hallgatott. Nem volt akkor se Sargentini-jelentés, se 7-es cikkely szerinti eljárás, nem aggódott a magyar demokrácia és jogállamiság helyzete miatt sem az Európai Bizottság, sem az Európai Parlament, sem a ma minden nap világvégét vizionáló jól ismert civil szervezetek – világított rá a tárcavezető. Hangsúlyozta,
Gyurcsány és csapata nem bánt meg semmit, nem kért bocsánatot senkitől, ezért ne legyen kétségünk afelől, hogy ha lehetőséget kapna, akkor az ellenzék valódi irányítójaként ugyanott folytatná, ahol abbahagyta, természetesen Brüsszel asszisztálása mellett.

- zárta sorait az igazságügyi miniszter.

2006 októberében békésen ünneplő magyarokat vertek véresre Budapest utcáin. A XXI. Század Intézet felhívással fordul azokhoz, akik jelen voltak a 2006. őszi tüntetéseken, és megtapasztalták a legfelsőbb szintről érkező, politikai utasításra végrehajtott rendőri erőszakot. Arra kérnek mindenkit, hogy küldjék el az intézetnek az akkori eseményekről készült fényképeket, videókat annak érdekében, hogy a 2006-os történéseket soha többé ne lehessen letagadni.
Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök, Petrétei József miniszter és az akkori budapesti rendőrfőkapitány, Gergényi Péter utasítására gumilövedékekkel lőtték őket, könnygázgránátokat vetettek be ellenük.

Földre tiport, magatehetetlen polgárokat rugdostak, gumibotoztak.
A rendőrökről levetették az azonosító jelvényeiket és ellenünk fordították őket.

A borzalmak közepette is sok-sok ünneplő kezében volt telefon, kamera, fényképezőgép: fotók, film- és hangfelvételek ezrei készültek el. 2006 ősze óta másfél évtized telt el.
Azért, hogy súlya legyen az ellenünk elkövetett erőszaknak, a XXI. Század Intézet felhívással fordul mindazon honfitársainkhoz, akik jelen voltak, akik átélték és rögzítették a brutalitásokat.

derül ki a XXI. Század Intézet közleményéből. Arra kérnek mindenkit, hogy
küldjék el fényképeiket, filmjeiket, hangfelvételeiket, hogy soha, senki ne állíthassa: mindez nem történt meg!

A fotókat, filmeket, hangfelvételeket a [email protected] címre várják!
Hogy soha többé ne tehessenek meg ilyet velünk!

– zárta közleményét az intézet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt