Létrehozva: 2021.09.10.

Újabb simlisség Cseh Katalin cégei körül

Még a cégtáblák sem láthatók azon a szécsényi ingatlanon, ahová a Cseh Katalinhoz köthető vállalatok be voltak jelentve. A Magyar Nemzet pár nappal ezelőtt írt arról, hogy a momentumos képviselő két cége úgy nyert másfél milliárd forintos uniós támogatást az épület felújítására és fejlesztésére, hogy ott máig egy kapavágás sem történt, holott egy hónap múlva lejár a határidő.

Vác és Szirák – ez az a két telephely, ahová több cég, köztük a Cseh Katalin által vezetett Pannónia Nyomda Kft. is be van jegyezve. A Pesti Srácok a nyáron arról írt hogy a cégháló tagjai EU-s pályázatokra jelentkezve együttesen váltogatták a telephelyeket és fióktelepeket, hogy hozzájussanak a több milliárd forintnyi uniós pénzhez. A cégtáblák nyáron mindkét telephelyen láthatók voltak.

Nem úgy, mint a Nógrád megyei Szécsényben. A Rákóczi út 125. alatt álló épületen csak egy tábla hirdeti, hogy az ingatlan eladó. Ennek az ingatlannak a felújítására és fejlesztésére nyertek több mint másfél milliárd forintot a momentum EP képviselőjéhez köthető cégek, még 2017-ben. Ide volt bejegyezve Cseh Katalinhoz köthető két cég is, amely 3D-s nyomtatást akart itt végezni. A pályázaton könnyen nyertek, mivel a város és környéke hátrányos helyzetűnek számít. A fejlesztést idén október elsejéig kellett volna elvégezni, ám máig nem történt egy kapavágás sem. A Hír TV stábja a helyszínen a Cseh Katalinhoz köthető vállalatok cégtábláit sem látta az épületen.

„Tud-e Ön arról, hogy Szécsény, Rákóczi út 125/a szám alatti ingatlanban történt-e bárminemű fejlesztés bővítés...?”

Szécsény képviselő-testületében már 2019-ben szemet szúrt, hogy semmit nem csináltak Cseh Katalinék az ingatlannal, holott az épület már az önkormányzat tulajdonában volt. A város egyik képviselője két évvel ezelőtt azért fordult a polgármesterhez, hogy megtudja: a város első embere mit tud a fejlesztésről.

Cseh Katalin cégei körül semmi sem tiszta (Fotó: MTI / Máthé Zoltán)

A nagyobbik kormánypárt helyi elnöke a Hír TV-nek azt mondta: ez valószínűleg egy fiktív telephely-bejelentés volt.

„Bátran mondhatom, mint szécsényi lakos és a nógrád megyei kereskedelmi és iparkamara alelnöke, hogy egy napot sem voltak az épületben, úgyhogy vélelmezzük ezt, hogy ez egy ilyen típusú székhelyszolgáltatás volt, ami arra irányult, hogy hátrányos helyzetű térségekben, mint amilyen Szécsény is, kifejezetten magas, 70%-os vissza nem térítendő támogatás-intenzitások vannak, és ezt a támogatás-intenzitást kihasználják.”

  • Hogyha mondjuk a Momentumnak az egyik képviselője jutna jogosulatlanul vagy a politikai kapcsolatai ráévén Uniós támogatáshoz, őt is elszámoltatnák?
  • „Hát hogyne! Természetesen! Természetesen!”
  •  

    Cseh Katalin korrupciós botrányaival kapcsolatban továbbra sem történt elszámoltatás, pedig a párt elnöke korábban a Hír TV adásában ezt ígérte.

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Tóth Gabi nem bírta ki: visszavágott Mikes Annának

    origo.hu

    Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

    mindmegette.hu

    Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

    mandiner.hu

    Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

    metropol.hu

    „Nem lesz egyszerű” – Komoly figyelmeztetést kapott Harry és Meghan

    origo.hu

    Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

    travelo.hu

    1000 év után tért vissza a víz az ókori római látványosságba

    ripost.hu

    Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

    ripost.hu

    A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

    ripost.hu

    Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

    ripost.hu

    „Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    BOZÓT

    Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

    BOZÓT

    Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

    POLITIK

    Magyar Péter tüntetését a gurulódollár-botrány egyik cége szervezte

    POLITIK

    A Fidesz a valaha volt legerősebb EU-kampányra készül

    POLITIK

    A britek szerint az oroszok külföldi zsoldosokat toboroznak

    POLITIK

    A Lánchíd-botrány az elmúlt évek legnagyobb korrupciós ügye

    POLITIK

    Inog a szék Ursula von der Leyen alatt

    POLITIK

    Francia zsoldosokat támadtak az oroszok?