Létrehozva: 2019.04.10.

Ütik egymást az elvtársak, a szocialisták Gyurcsányékat szidják

A balliberális ellenzéki oldalon hiába hangoztatják az összefogás és az együttmûködés szükségességét, valójában öldöklõ küzdelem zajlik a felek között az elsõségért.

Gyurcsány nem tud letenni arról, hogy minket kell legyőzniük – mondta egy a Magyar Nemzethez került hangfelvételen Tóth Bertalan, a szocialisták elnöke. Ujhelyi István, az MSZP EP-kampányának vezetője pedig Gyurcsány feleségét, Dobrev Klárát vádolja plágiummal mondván, lenyúlja a szocialisták ötleteit.

„Megint az a belső indíttatása Gyurcsány Ferencnek, hogy az MSZP-t kell legyőzni. Tehát egész egyszerűen nem tud letenni arról a szándékáról, hogy minket kell legyőzniük, több mandátumot szerezni, nagyobb támogatást” – hallható Tóth Bertalan MSZP-elnöktől egy, a Magyar Nemzethez került, kiszivárgott hangfelvételen, amely a szocialisták kampányeligazítóján készült március végén.

A balliberális ellenzéki oldalon tehát hiába hangoztatják az összefogás és az együttműködés szükségességét, valójában öldöklő küzdelem zajlik a felek között az elsőségért.

Az MSZP elnöke az aktivistáknak, hálózatszervezőknek a hangfelvételen kijelenti: „Tárgyaltam Gyurcsány Ferenccel, de sajnos nem a közös érdeket láttam. Mert lássuk be, egyáltalán nem lett volna mindegy, hogy az európai parlamenti választás után a Jobbik lesz a legerősebb ellenzéki párt, vagy a baloldal lett volna a legerősebb ellenzéki erő”.

A hangfelvétel tanúsága szerint a rendezvényen házfelújítási botrányba keveredő Ujhelyi István ugyancsak kiosztja Gyurcsányékat. Azon kesereg, „bármit csinálunk, másnap a DK követő üzemmódban ugyanazt csinálja. Mi bejelentjük reggel az aláírást Európáért, és aznap este Dobrev Klára élő videóban ugyanazt bejelenti. Szóról szóra ugyanazt.”

Megkapja a magáét az LMP is, és rájuk Ujhelyi úgy tekint, mint akiktől szavazatokat rabolhatnak a szocialisták. „Van még mindig három-négy százalék körüli támogatottságuk, mert az emberek azt hiszik, hogy a tévében reggeltől estig szereplő Hadházy Ákos és Széll Bernadett még mindig az ő politikusuk.”

Ujhelyi szavaiból kiderül, hogy az LMP szavazótáborát a párt korábbi képviselőjével, a jelenleg párbeszédes Jávor Benedekkel szólítanák meg, „mert, hogy itt egy százezres tömegről beszélünk”. Ujhelyi szerint „Bencének… az a dolga, hogy egy eddig ránk nem szavazó választói réteget hozzon be a közös listára.”

Szóval nagy a tét, ki legyen az úr a baloldalon.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Kétmilliárdból újul meg a Hévíz-Balaton repülőtér

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt

POLITIK

Újabb orosz támadások Ukrajnában

POLITIK

Be akarják tiltani a dohányzást a britek