Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.08.06.

Zaklatási ügybe keveredett a Momentum képviselőjének édesapja

Szexuális zaklatás miatt jelentette fel egy szeretetotthon dolgozója az egykori MSZP-s politikust.

Botrányos történetet szivárogtak ki az egyik budapesti szeretetotthonból. Egy ott dolgozó lelkész több alkalommal is zaklathatott. Az érintettek azonban nem mertek lépni az ügyben. A lelkész ugyanis az a Dontáh László, aki 16 éven keresztül volt az MSZP országgyűlési képviselője és máig nagy befolyással bír - számolt be a botrányos ügyről a Tények.

Néhány hete egy dolgozó megelégelte a a történteket, ezért feljelentést tett. Donáth László egyébként a Momentum EP-képviselőjének, Donáth Annának az édesapja. 

A Tények információi szerint több dolgozót is szexuális zaklatás ért az otthonban, az érintettek azonban nem mernek kiállni, ugyanis félnek a lelkész bosszújától.

"Hallottam, hogy volt egy nagyon kedves dolgozó, aki nemrégiben felmondott, és hallottam, hogy beszélték a dolgozók, hogy ez azért történt, mert valamelyik lelkész zaklatja és nagyon csúnyán bánik velük. De nem merték feljelenteni, merthogy nagyon nagy hátszele van

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

ripost.hu

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül