Létrehozva: 2020.06.09.

Büntetőfeljelentés az MSZP hamisított videója miatt

Rémhírterjesztés miatt büntetőfeljelentést tesz ismeretlen tettes ellen az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MSZP Facebook-oldalára felkerült videó okán.

Mint ahogy arról a Ripost is beszámolt, egy olyan videót tett közzé Korózs Lajos, a szocialisták országgyűlési képviselője, amelyben megjelent Németh Athina is, aki mentőtisztnek szólíttatta magát. Utóbbiról kiderült, hogy sem az Országos Mentőszolgálat, sem a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, sem az Állami Egészségügyi Ellátóközpont nyilvántartásában nem szerepel, sőt az általa megnevezett Szamaritánus Mentőszolgálat is határozottan cáfolta, hogy a hölgy valaha is dolgozott volna náluk.

Az EMMI álláspontja szerint a videóban elhangzott hamis állítások a jelen veszélyhelyzetben különösen alkalmasak voltak a társadalomban indokolatlan nyugtalanság keltésére, az egészségüggyel szembeni közbizalom aláásására, ezen keresztül a járvánnyal szembeni védekezés hatékonyságának lerontására.

Az állítások, valamint az, hogy a nyilatkozó személy „mentőtisztként” fogalmazta meg őket, súlyosan sértették továbbá az egészségügy egész szervezetrendszerét, sárba rántva az egészségügyi dolgozók szakmai becsületét, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma ezúton is visszautasít.

Sajnálattal látjuk – áll a közleményben -, hogy amellett, hogy a baloldalra az egész járvány alatt nem lehetett számítani – a baloldali pártok most már odáig mennek, hogy akár hírhamisítást végeznek, csak azért, hogy a kormányt támadják.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük