Létrehozva: 2021.09.27.

COVID: ÚJabb szigorítások Bécsben

A koronavírus-járvány negyedik hullámának megfékezését célzó szigorításokat jelentett be Michael Ludwig, Bécs polgármestere.

A döntést a fővárosi kórházak intenzív osztályain ápolt Covid-betegek számának emelkedésével indokolta a polgármester. Hozzátette: – Már most ott tartunk, hogy műtéteket kell elhalasztani, ezért nem várhattunk tovább.

A cél egyrészt a járványgörbe ellaposítása, másrészt a lakosság átoltottságának növelése.

A rendelkezés értelmében október elsejétől az éjszakai szórakozóhelyeket és az ötszáz főnél nagyobb létszámú rendezvényeket – függetlenül attól, hogy beltéri vagy kültéri – a fővárosban már csak a beoltottak és a gyógyultak látogathatják. A kereskedelmi egységekben, hivatalokban, gyógyszertárakban, tömegközlekedésben mindenütt és mindenkinek kötelező lesz a nagyobb biztonságot nyújtó FFP2-es maszk viselése.

Az éttermek, edzőtermek, sport- és kulturális létesítmények – a védettségi igazoláson túlmenően – már csak negatív PCR-tesztet fogadhatnak majd el, tehát az antigén gyorstesztek októbertől nem jogosítanak belépésre.

Ludwig elmondta, hogy a jelenleg kórházban ápolt Covid-betegek átlagéletkora 48 év. A normál osztályon kezeltek nyolcvan százaléka, míg az intenzív kezelésre szorulók kilencven százaléka nincs beoltva. Követendő példaként Dániát említette, ahol a lakosság átoltottsága nyolcvan százalék fölött van, és ennek eredményeképp megszüntethették a járványügyi korlátozásokat.

A szigorú intézkedésekkel és a mindenki számára könnyen elérhető oltakozási lehetőségek megteremtésével Bécs városvezetése azokat kívánja megszólítani, akik nem elvi okokból utasítják el a védőoltást.

A rendelkezés egyelőre november elsejéig lesz érvényben.

Ausztriában eddig 5 669 958 ember kapta meg a koronavírus okozta Covid–19-betegség elleni vakcina első adagját, mindkettőt pedig 5 355 022-en. Az elmúlt 24 órában 1240 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 726 674 pozitív esetet regisztráltak. A kórházban ápoltak száma jelenleg 897, az intenzív kezelésre szorulók 214-en vannak. A Covid–19 szövődményeibe az elmúlt napon 22 ember halt bele, a járvány halálos áldozatainak száma így 10 918-ra emelkedett. A betegségből felgyógyultak száma 693 600.

Szlovákia Az Új Szó – Vladimír Lengvarský szlovák egészségügyi miniszter kijelentésére hivatkozva – azt írja, hogy négy járásban már olyan komoly szinten növekszik az új fertőzöttek száma, hogy drasztikus intézkedésekre van szükség. A besorolásban bordó színt kapó bártfai járásban már holnaptól, míg a korponai, a rozsnyói és a szakolcai járásban a jövő hét hétfőjétől éjszakai kijárási tilalmat vezetnek be. A korponai járás a magyar határtól alig tíz kilométerre található, a rozsnyói járás pedig még ennél is közelebb, az Aggteleki-karszt szlovákiai oldalán. A kijárási tilalom este 9 és reggel 5 között lesz érvényben, és a bordó járásokban élők csak kivételes esetben hagyhatják el az otthonukat az esti órákban, például orvoslátogatás vagy munkavégzés céljából. A bordó járásokban újra bevezetik az idősek vásárlási idejét is, valamint már kültéren is kötelező lesz a maszkviselet – beltérben már FFP2-es védőeszközre van szükség, kültéren elegendő a sebészi szájmaszk is (kivéve, ha kétméteres körzetben nincs senki). Emellett a bordó járásokban jelentősen szabályozzak a tömegrendezvényeket is, az esküvőkön, családi vacsorákon, illetve minden olyan eseményen, ahol nyilvános étkezés zajlik, a beoltott személyek is csak legfeljebb 20-an lehetnek. Ebben a fázisban már a teszteredmény sem elegendő ahhoz, hogy részt vehessünk az esküvőkön, csakis a teljesen védettnek számító személyeket engedhetik be a szervezők. Az éttermekbe is csak az oltottak léphetnek be, s legfeljebb négyen ülhetnek egy asztalnál, továbbá meg kell tartani a kétméteres távolságot az asztalok között.

Ukrajna

Elkerülhetetlen, hogy ismét szigorú korlátozásokat vezessenek be a járványhelyzet romlása miatt Ukrajnában – jelentette ki Ihor Kuzin országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese egy hétfői tévéműsorban. Eközben a járvány tavaly tavaszi kitörése óta a betegségben elhunytak száma meghaladta az 54 ezret az országban.

A tisztségviselő közölte, egyelőre nincs konkrét időpontja a korlátozások szigorításának. Szavai szerint az bizonyos, hogy hamarosan a legenyhébb, „zöld” kategóriából az ország már az eggyel szigorúbb, „sárga” kategóriába kerül, amelyben szigorúbb korlátozások vonatkoznak egyebek mellett a tömegrendezvények és az edzőtermek látogatására. Biztosított egyúttal afelől, hogy az üzleti szféra és a beoltottak számára könnyítések lesznek, például nem szabja majd meg a tárca, hányan tartózkodhatnak egyszerre egy légtérben ott, ahol az alkalmazottak és a látogatók védettek a koronavírussal szemben. Hozzáfűzte, hogy ez még kidolgozás alatt áll. Kuzin leszögezte, hogy nincs konkrét szám arra vonatkozóan, mennyi új megbetegedés után lehet zárlatot bevezetni Ukrajnában. Meggyőződését fejezte ki ugyanakkor, hogy a legsúlyosabb, „vörös” kategóriába november előtt nem kell átsorolni az országot. Később Viktor Ljasko egészségügyi miniszter egy másik televíziónak nyilatkozva közölte, hogy Ukrajna már jövő hétfőn „sárga” besorolásba kerülhet. A tárca erre tett javaslatot, a döntést a héten összeülő kormányzati válságstáb hozza meg – mondta. Ukrajnában hétfőre 773 esettel 2 298 307-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. A növekmény csaknem a fele az előző napiénak és jóval kevesebb az elmúlt hét hétköznapjaiban mértnél, ennek az oka viszont általában az, hogy a hétvégeken kevesebben fordulnak orvoshoz és kevesebb tesztet végeznek. Az elhunytak száma 18-cal 54 001-re emelkedett. Eddig 2 213 177-en gyógyultak meg, miközben az aktív fertőzöttek száma csaknem háromszázzal 31 129-re nőtt. Kórházba 635 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, míg ez a szám a megelőző napon 899 volt. Az egészségügyi tárca legfrissebb adatai szerint az oltási kampány februári kezdete óta 5 581 418-an kapták meg valamely védőoltás első, 4 208 085-en a második dózisát is a mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában. Vasárnap 41 787 embert oltottak be az országban.
Románia Gyorsuló ütemben emelkedik a járványgörbe Romániában: szombaton meghaladta az ötezret a 24 óra alatt újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma. A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) által közölt 5388 új fertőzés ugrásszerű növekedést jelent az e heti 4000-4500 közötti esetszámokhoz képest, és több mint kétszerese az utóbbi két hét átlagának. Szombaton 97 koronavírusos beteg haláláról számolt be a GCS, ez is több mint duplája a kéthetes mozgóátlagnak. Romániában alig több mint egy hete lépte át a napi fertőzések száma a 2500-as küszöböt. A kórházban ápolt fertőzöttek száma azóta több mint másfélszeresére emelkedett, és a hétezret közelíti. Csaknem nyolcszáz súlyos állapotban lévő fertőzöttet (köztük 16 gyereket) az intenzív osztályon ápolnak. Valeriu Gheorghiţă katonaorvos, az oltási kampány koordinátora egy péntek esti televíziós műsorban elmondta: a járványügyi hatóságok előrejelzése szerint október első hetében a – jelenleg háromezer körüli – átlagos napi esetszám elérheti a hétezret, de a csúcsértékek a tízezret is meghaladhatják, október közepén pedig már 17 ezres heti átlaggal és napi húszezer új fertőzés feletti csúcsértékekkel számolnak a 19,3 millió lakosú Romániában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő dolog derült ki Deutsch Anita és Kinizsi Ottó házasságáról – videó

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút