Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.09.23.

Csaknem 25 milliót keresett Karácsony jogtalanul

Csaknem bruttó 25 millió forintot tehetett zsebre jogosulatlanul Karácsony Gergely, hiszen – mint azt megtudtuk – a jelenlegi főpolgármester tíz év alatt ennyi pénzt kapott a Corvinus Egyetemtől, ahol megfelelő képesítés nélkül oktatott.

Bőségesen megtérült a politikai szolgálat Karácsony Gergelynek, a főpolgármester ugyanis a balliberális kormányoktól a családi cégének juttatott megrendeléseken kívül a Corvinus Egyetemen is oktathatott tíz éven át, megfelelő képesítés nélkül. A birtokunkba került kinevezési okiratok alapján egyetemi oktatói pályafutása alatt összesen közel 25 millió forintot keresett Karácsony Gergely. – írja a Magyar Nemzet.

Miután az Oktatási Hivatal vizsgálata megállapította, hogy sem a tanársegédi, sem az adjunktusi kinevezése nem felelt meg az egyetem belső szabályzatának, illetve a törvényi előírásoknak, egyértelműen kijelenthető, hogy ezt a 25 millió forintot jogtalanul vette fel Karácsony.

MTI/Mónus Márton
Fotó: Mónus Márton / MTI

Az összeg kapcsán a Mediaworks Hírcentruma tegnap Hatvanban újra megpróbált szóra bírni Karácsonyt, akinek a kamuvideós Korózs Lajos sem tudott segíteni.

Amint arról a Magyar Nemzet már beszámolt, és később az OH is megerősítette, a hivatal 2004. január elsejétől ellenőrizte a Budapesti Corvinus Egyetemen harminckét oktatójának jogviszonyát, akik közül csak Karácsony Gergely nem teljesítette a foglalkoztatásához szükséges feltételeket.

A tanársegédi kinevezése nem felelt meg az intézményi szabályzatnak, mert nem volt meg a feltételként előírt legalább egy C típusú nyelvvizsgája vagy ezzel egyenértékű államilag elismert oklevele. Az adjunktusi kinevezése is szabálytalannak bizonyult, mert Karácsony a rendelkezésre álló dokumentumok alapján nem kezdte meg a doktorjelölti jogviszonyt.

A szabályzat szerint a kinevezési feltételek között rögzíteni kellett volna, hogy Karácsony három éven belül létesítsen doktorjelölti jogviszonyt, ellenkező esetben felmentik állásából. Ez azonban a határidőig nem történt meg; később, 2014. augusztus 31-én Karácsony maga kezdeményezte a jogviszony közös megegyezéssel történő megszüntetését.

A főpolgármester – aki egyben az előválasztási színjáték egyik miniszterelnök-jelöltje is – az újságírói kérdéseket folyamatosan elhárította és a Corvimus Egyetemre próbálta hárítani a felelősséget. Szerinte ha bármilyen jogszerűtlenség történt, azt nem ő, hanem a felsőoktatási intézmény követte el. Arra is hivatkozott, hogy egyetemi alkalmazásakor tőle senki nem követelt meg olyan feltételeket és a szerződésében sem rögzítettek olyan előírásokat, amelyekről az Oktatási Hivatal vizsgálati jelentésében hiányosságként szó esik.

Később a Mediaworks Hírcentrum riporterének kérdésre valótlant állított a fizetéséről is.

Karácsony azt mondta: nagyjából százezer forintot keresett havonta egyetemi oktaóként. Most ez a kérdés is tisztázódott, a kinevezési okiratokon egyértelműen szerepelnek az adott időszakra vonatkozó illetmény összegek.

 

Karácsony 2004 márciusában kezdett tanársegédként dolgozni a Corvinuson, havi 144 ezer forintos fizetésért. A következő év januárjától 154 ezer nyolcszáz forintra emelték az illetményét, majd még 2005 szeptemberétől 161 ezer nyolcszáz forintra módosult Karácsony bére. Közvetlenül a 2006-os választások előtt még gyorsan emelte a Gyurcsány-kormány az oktatói fizetéseket, bár a mértéket nem lehet nagyvonalúnak nevezni, mindenesetre pár ezer forinttal így is több lett Karácsony illetménye.

 

 

 

A nagy ugrás 2008. március elsejétől következett, ekkor nevezték ki adjunktusnak, és a fizetése 218 ezer 700 forintra emelkedett és maradt is egészen a 2014. augusztus 31-én történt távozásáig.

 

Összesen tehát majdnem 25 millió forintot keresett Karácsony Gergely a Corvinus Egyetemen úgy, hogy hiányoztak az oktatói munkavégzéséhez szükséges alapvető feltételek: a megfelelő nyelvismeretet igazoló okmány, illetve a doktorjelölti jogviszony megkezdése.

A 2000-es évek nagy részében Karácsony már elkötelezett, bizalmi emberként dolgozott az MSZP–SZDSZ-kormánynak is. Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején, a Miniszterelnöki Hivatal koordinációs politikai államtitkárságával 2004. január elsejétől szerződésben állt Karácsony cége, a Social Report Bt., amely politikai tanácsadásért havi 350 ezer forint plusz áfa díjazást kapott. Aztán az évek során a cég összességében mintegy 25 millió forintos megbízásban részesült a Gyurcsány-kormánytól, egészen a 2009-es miniszterelnök-váltásig, amikor Bajnai Gordon ült be a bársonyszékbe.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra