Létrehozva: 2021.03.09.

Addig trükközött az albérletes csaló, hogy évekre fedél kerülhet a feje fölé

Duplán átverte áldozatait a 32 éves férfi

A vádirat szerint a férfi 2018 augusztusa-októbere között bérelte azt a IV. kerületi lakást, amit jogosulatlanul kiadásra hirdetett, majd a jelentkezőktől foglalóként, kaucióként pénzt vett át. A sértettekkel írásbeli szerződést is kötött a bérbeadásról, amelyben a lakást a sajátjaként tüntette fel, továbbá a szerződésbe további valótlan adatokat adott meg magáról.

Képünk illusztráció (Fotó: Magyar Nemzet)

Volt, hogy kulcsot is adott a sértetteknek, ám arról később kiderült, hogy nem illik az ingatlan zárjába, az átvertek pedig hiába hívták, elérhetetlenné vált számukra. A csaló egy alkalommal egy társát kérte meg arra, hogy a sértettektől a pénzt átvegye, úgy hogy a társa is tudott a csalásról. A csaló 4 esetben, összesen több mint 1,5 millió forintot szerzett meg.

A vád szerint a vádlott 2017-2018. évben úgy jutott pénzhez, hogy nyílászárók és egyéb kiegészítők (ajtók, ablakok, garázsajtó, elektromos redőny) cseréjére, beépítésére kért és vett át előleget a sértettektől. Az elvállalt munkát azonban nem végezte el.A vádlott így szintén négy sértettnek összesen több mint 500 000 forint kárt okozott.

Két év hat hónapot kapott a csaló, az ítélet nem jogerős – Képünk illusztrció (Fotó: Shutterstock)

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség a férfival szemben több rendbeli csalás bűntette miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra. A Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság a férfit 2 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte. A bíróság emellett elrendelte a terhelt egy korábbi, próbaidőre felfüggesztett 1 év 4 hónap fogházbüntetésének a végrehajtását is. Társát a bíróság pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért fellebbezett, valamint a vádlott és védő is fellebbezést jelentett be.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Templom előtt felállított kereszttel és művérrel provokált Budapesten egy vegán csoport húsvét alkalmából

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Elüldözi Németországból az idegengyűlölet a szakképzett külföldi munkásokat

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút

POLITIK

Az oroszok újra Herszont támadják

POLITIK

A brit légierő hat vadászgépe Romániába érkezett