Létrehozva: 2021.07.29.

Cseh Katalin: A Momentum politikusa körüli botrány egyre nagyobb hullámokat vet

Mindez tovább rontja a korrupció elleni harcra felesküdött Cseh Katalin helyzetét.

A családi cégben betöltött vezetői tapasztalatát is referenciaként tüntette fel Cseh Katalin, a Momentum európai parlamenti képviselője a párt 2017-es tisztújító küldöttgyűlésén – írja a Mandiner a gyűlés jegyzőkönyve alapján, amelyet egy csalódott momentumos juttatott el a szerkesztőséghez.

A politikus családjának a cége körül kialakult botrány kapcsán a portál megjegyzi: éppen Cseh Katalin volt az egyik olyan baloldali EP képviselő, aki felszólalásaiban folyamatosan azt hangoztatta, hogy az uniós forrásokat a szegénység felszámolására kell fordítani, valamint az önkormányzatokhoz és a civilekhez célszerű eljuttatni.

„Ezeknek a pénzeknek semmi keresnivalójuk a pénzéhes oligarchák zsebében vagy a markukat tartó családtagoknál”

 

– hangoztatta korábban Cseh Katalin.

A cikk arra is rámutat, hogy hogy a baloldali EP-képviselő pontosan az uniós források felhasználása kapcsán lobbizott többször is, hogy az EU Magyarországgal szemben érvényesítse a jogállamisági mechanizmust. Mindezek mellett tovább árnyalja a képviselő kettős életét, hogy miközben maga is „vezéralakja volt az olimpiaellenes aláírásgyűjtésnek, az ügyvezetése alatt lévő családi cégük mégis az olimpiára hivatkozott az EU-s pályázatban” – emlékeztetnek.

Továbbá kiemelik, hogy Cseh Katalin a botrány kapcsán a sajtónak adott válaszaiban további ellentmondásokba keveredett, mivel a képviselő azt mondta:

már évekkel a politikai pályafutása előtt lemondott a családi cég vezetéséről, azonban a cégadatok szerint 2013-tól 2018-ig ügyvezetője volt a Pannónia Nyomda Kft.-nek, amely idő alatt nemcsak uniós pályázatokat nyert el a családi vállalkozás, hanem a képviselő is már aktívan politizált.

 

A momentumos politikusról érdemes tudni, hogy 2012-től a Liberális Fiatalok Egyesületének (LiFE) nemzetközi kapcsolattartója volt, valamint már egyetemi évei alatt is politizált a Bajnai-féle Együttben, továbbá alapítója volt a Momentum Mozgalom elődjének, a Momentum Egyesületnek 2015-ben.

2017-ben úgy lett a Momentum elnökségének tagja, hogy abban az időben még ügyvezetője volt a cégüknek is és csak 2018-ban mondott le annak vezető tisztségéről.

 

Mint azt a Magyar Nemzet megírta: 2013 és 2018 között Cseh Katalinnék családi cége két részletben összesen 285 millió forintot nyert EU-s pályázatokon, továbbá a Pannónia Kft.-vel azonos címre bejegyzett cégek összesen több mint 4,5 milliárd forintot támogatást zsebeltek be az uniótól. Ráadásul az egyik esetben a céghálóba tartozó Holotech Hungary Kft. a pályázati anyagában azt állította, hogy egy teljesen új, eddig nem létező hologramos technológiát alkottak meg, – ami a támogatás az alapfeltétele volt – de mint kiderült: a megoldást egy svájci cég már 2013-ban kifejlesztette.

A Fidesz továbbra is nyomatékosan azt kéri, hogy a Momentum európai parlamenti képviselőjének, Cseh Katalinnak a családi cégei fizessék vissza a jogosulatlanul elnyert uniós forrásokat – mondta Hollik István, a kormánypárt kommunikációs igazgatója videóüzenetében. Hollik István úgy fogalmazott, ami történt, egyszerre kétszínűség és korrupciós botrány. – Kétszínű, mert miközben a pártja, a Momentum ezerrel kampányolt az olimpia ellen, Cseh Katalinék cége éppen az olimpiára hivatkozva nyert el uniós forrásokat, most pedig egy durva korrupció is körvonalazódik – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója. Kiemelte, úgy tűnik, hogy már létezett és a Cseh család cégcsoportjának tulajdonában is volt az a technológia, aminek a kifejlesztésére Cseh Katalinék cége uniós pénzt nyert.

– Azaz olyan technológia kifejlesztésére használtak fel uniós forrásokat, ami nekik már rég megvolt, magyarul érdemi munka nélkül egyszerűen lenyúlták az uniós forrásokat – jelentette ki Hollik István.

– Hát mi ez, ha nem egyértelmű és súlyos visszaélés? – kérdezte a kormánypárti politikus.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat