Létrehozva: 2019.12.12.

Csökken a szegénység, nő az életszínvonal

Mérséklődnek a társadalmi különbségek Magyarországon, a szegénység folyamatosan csökken, és Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján tovább nőtt az életszínvonal.

Lakner Zoltán Lehel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adjunktusa, szociológus csütörtökön az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy Magyarországon 2010-ben 3,4 millión éltek szegénységben, mostanra számuk 1,8 millióra csökkent. lyen mértékű szegénységcsökkenés az unióban sehol nincs.

A fogyasztási mutatók stabilan és töretlenül növekednek 2012 óta, és a szegénység is folyamatosan csökken azóta.

Az életszínvonal növekedése többek között azzal is magyarázható, hogy a foglalkoztatottsági arány uniós viszonylatban is kiemelkedő, a rendszerváltozás óta nem látott mértékben, 55-56 százalékról 70 felé emelkedett. A munkanélküliség a 2010-ben mért közel 12 százalékról 4 százalékra csökkent – mondta Lakner Zoltán Lehel.

Jövőre 2012-höz képest 50 százalékkal nőhet a fogyasztás – fűzte hozzá, megjegyezve hogy nemcsak a fogyasztás mértéke, de annak szerkezete is megváltozott, például radikálisan nőtt a gyerekes családok esetében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat