Létrehozva: 2019.10.03.

Csúnyán átverte a Jobbik a jobbikosokat

A „DK-val és MSZP-vel [...] önkormányzati szinten sem tartjuk [...] elképzelhetőnek” az együttműködést — olvasható abban a Magyar Nemzethez eljuttatott levélben, amellyel Szabó Gábor pártigazgató igyekezett megnyugtatni a Jobbik tagságát – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

A levél akkor született, amikor Volner János figyelmeztetése nyomán híre ment: az elnökség támogatná egy ellenzéki szivárványkoalíció összetákolását. Volnert nem sokkal később kizárták. Az összefogás létrejött.

Saját választmányát, tagságát és szimpatizánsait is becsapta a Jobbik, amikor egy évvel ezelőtt azt állította, nem fognak össze a baloldallal az önkormányzati választáson.

Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója tavaly október 5-én azt írta a választókerületi elnököknek és szervezőknek, hogy kizárják az országos összefogás lehetőségét a baloldali pártokkal.

Volner időben figyelmeztetett – hiába

Volner – a kizárását eredményező levelében – többek közt azt írta: Ezzel a szövetséggel, immár nyíltan felvállalva, létrejönne a Jobbik balliberális oldallal történő összeborulása. „A Jobbik elnöke és elnökhelyettese minden eddiginél erősebb szövetséget kíván kötni az önmagát alapító nyilatkozata szerint liberális, balközép pártként meghatározó, aktuálisan az önfelszámolás útján haladó LMP-vel.

És ez még csak a kezdet, az elnökségi üléseinken ennél sokkal vadabb ötletek is felmerültek már” – jelentette ki Volner. Hozzátette: a Jobbik már a DK jelöltjét segíti választási győzelemhez a fővárosban.

Szabó Gábor levelét megírta – nem írt igazat

Szabó Gábor azonnal igyekezett megnyugtatni a tagságot és megmagyarázni a volt alelnök szavait. „A levél valótlanságokat állít, ugyanis az elnökség kizárta már az MSZP-vel, DK-val, Momentummal való országos összefogás lehetőségét, a DK-val és MSZP-vel meg önkormányzati szinten sem tartjuk ezt elképzelhetőnek, erről a múlt heti kongresszuson tájékoztatta is a küldötteket beszédeikben Sneider Tamás és Bana Tibor” – fogalmazott Szabó, aki azt is közölte: „Jelenleg még az is vita tárgyát képezi, hogy az LMP-vel mennyire lehetséges önkormányzati szinten összefogni.”

Ehhez képest a jobbikos képviselők tavaly decemberben a balliberális ellenzékkel együtt akadályozták az Országgyűlés munkáját, az önkormányzati választásokra pedig számos helyen nyílt szövetséget kötöttek.

Volner János a fentiekre úgy reagált, szürreális volt, ami egy éve történt.

Mindenkinek hazudott a Jobbik vezetése, amiért a választók meg is büntették a pártot. Húszról hat százalékra zsugorodtak egy év alatt, a szavazók kétharmada fordult el tőlük – mondta Volner, aki szerint ezért is fontos a politikában az elvhűség.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút