Krausz Gábor
Szécsény képviselő-testületében már 2019-ben bűncselekménygyanút emlegettek azokkal a vállalkozásokkal összefüggésben, amelyekről mára egyértelműen kiderült, hogy Cseh Katalinék céghálózatához tartoznak. A testület szóban forgó üléséről felvétel is készült, amelyet bárki megtekinthet.
A tanácskozás akkor válik izgalmassá, amikor Stayer László független polgármester megadja a szót dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébetnek, aki a Tegyünk a szécsényiekért Egyesület támogatásával jutott be a testületbe. A politikus mindenre kiterjedő vizsgálatot szorgalmazva elmondta, hogy a Mondat Nyomdaipari Kft. és a Royal Press Hungary Nyomdaipari és Kommunikációs Kft. szerinte bűncselekménygyanús körülmények között juthatott 1,5 milliárd forintnyi támogatáshoz, kihasználva azt, hogy Szécsény kiemelten kedvezőtlen adottságú településnek számít. Ez azért lényeges, mert a városban működő cégek különböző pályázatokon indulva, az önrészt minimalizálva, kiemelt támogatást tudtak igénybe venni a térség fejlesztése érdekében. Mivel a projekt megvalósítási helye Szécsény volt, dr. Serfőzőné érdeklődését is felkeltette, hogy vajon mit profitált a város a két vállalkozás tevékenysége következtében. Azt különösen érdekesnek tartotta, hogy a cégek egy olyan ingatlant neveztek meg fióktelepként, amely akkor az önkormányzat tulajdonában volt. Éppen ezért a polgármestertől egyebek mellett arra várt választ, lehet-e tudni, hogy milyen tevékenység, fejlesztés zajlott az ingatlanban. Stayer László válaszából gyakorlatilag az derült ki, hogy semmilyen, a kulcs ugyanis az önkormányzatnál volt, amelyet senki nem vett fel. Cseh Katalin gyakran emelte fel szavát az uniós támogatások miatt. Vajon most is megteszi? MTI/Koszticsák SzilárdA Mediaworks Hírcentruma ezt követően bukkant rá arra a 2019-es videófelvételre, amelyen a helyi képviselő-testület korabeli ülése tekinthető meg.
ha egy momentumos politikusról kiderülne, hogy uniós forrásokkal élt vissza, akkor őt is elszámoltatnák.