Létrehozva: 2019.09.04.

Döbbenet: táskába rejtett csecsemőt próbált felvinni a repülőre egy nő

Táskába rejtve próbált meg felvinni a repülőre egy csecsemőt egy amerikai nő egy Fülöp-szigeteki repülőtéren.

A 43 éves nőt a beszállási területen tartóztatták le szerdán – közölte a bevándorlási hivatal. Kiderült: az Egyesült Államokba indult volna.

A légitársaság fedezte fel, hogy a nő a derekára erősített nagy méretű övtáskában egy baba van. A gyereket csak akkor vette elő, miután áthaladt a bevándorlási hivatal ellenőrzésén.

„A csecsemőt egy nagy méretű övtáskába rejtette, a bevándorlási hivatal tisztviselőinek nem mutatta meg” – mondta Mabulac.

A nőt nyomozók hallgatják ki, egyelőre nem állapították meg, embercsempészetről van-e szó.

A kép illusztráció

A bevándorlási hivatal repülőtéri osztályának vezetője, Grifton Medina elmondta, a gyanúsított azt állította, hogy ő a baba nagynénje. Azt mondta, azért akarta az Egyesült Államokba vinni a kisfiút, hogy oltásokat adjanak be neki és vallási szertartásokon vegyen részt.

A Fülöp-szigeteki törvények alapján 18 éven aluli egyedül, vagy a szülei nélkül, más kísérővel csak a szociális minisztérium engedélyével utazhat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Kik állnak Magyar Péter mögött? Itt a lista azokról, akik támogatják a baloldal legújabb reménységét

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti