Létrehozva: 2020.09.29.

Dől a pénz a magyarországi Soros-szervezetek számlájára

A támogatók között nemcsak közvetlenül Soros György érdekeltségébe tartozó szervezetek vannak, hanem például Brüsszel, az ENSZ vagy a Holland Nagykövetség is a pártfogók listáján szerepel.

A Tűzfalcsoport utánanézett, hogy mennyi pénzből is gazdálkodnak a magukat civil szervezeteknek beállító, de a Soros-hálózat által nagy mértékben megtámogatott NGO-k. A szervezetek a közelmúltban töltötték fel gazdasági beszámolóikat a birosag.hu oldalra. Ezekből kiderül, hogy csak magyarországi támogatásokból nem is tudnának működni, tehát a sokszor a magyar emberek érdekével szembeni politikai tevékenységükhöz külföldről érkezik a támogatás. Ők pedig a támogatók elvárásainak megfelelően is működnek, elég, ha a migránsok vagy a bűnözők jogi segítségnyújtására gondolunk.

Nézzük először a Helsinki Bizottságot. Az önbevallás szerint az SZDSZ-es és Soros-alapítványos Kőszeg Ferenc által alapított liberális társaság tavaly több mint félmilliárd forintot kasszírozott.

Ugyanakkor például Pardavi Márta és Kádár András Kristóf társelnökök fizetése sem jöhetne ki abból az összegből, amit a magyar emberektől kaptak, minthogy a NAV az SZJA-felajánlások után valamivel több mint 5,6 millió forintot utalt át a Helsinkinek, a szervezet viszont 9,6 milliót fordított a vezető tisztségviselők javadalmazására – írja a Tűzfalcsoport.

Tekintettel arra, hogy az SZJA 1%-a átlagosan 5-6 ezer forint egy-egy felajánlóra vetítve, könnyen ki lehet számolni, hány olyan ember él az országban, akinek számít valamit a migránsok és bűnözők jogainak védelme: körülbelül ezer.

A Helsinki Bizottság működését amúgy szinte teljes egészében Soros György Nyílt Társadalom Alapítványok hálózata és közvetlen szövetségesei, a Sigrid Rausing Trust és az OAK Alapítvány finanszírozták 2019-ben is. Utóbbiak több szálon kötődnek a New York-i spekulánshoz.

A szervezet működését szinte teljes egészében az OSF és partnerei finanszírozzák. A beszámoló szerint a Helsinki a Nyílt Társadalom Alapítványok mellett a CEU-tól, valamint az Sigrid Rausing Trusttól és az OAK Alapítványtól kapott pénzből fizeti az alkalmazottakat, tartja fenn az irodájukat. Az OSF-től és Soros egyetemétől közel 100 millió forintot, az OAK Alapítványtól több mint 52 millió forintot, a Sigrid Rausing Trusttól pedig több mint 56 millió forintot kaptak tavaly erre a célra az adófizetők 5,6 milliója mellé.

A következő csoportba a szervezet régi-új kedvenc ügyfelei, a bűnözők és a bűncselekmények elkövetésével gyanúsított fogvatartottak tartoznak. Némileg aggasztó Magyarország és az unió jövőjére nézve, hogy az e körbe tartozó projekteket, esetenként úgy is mint megrendelő, kizárólag Brüsszel fizette.

Fogvatartottak istápolása

Jogvédelem, monitoring, érzékenyítés és egyéb programokra csaknem 120 millió forintot használhattak fel tavaly a helsinkisek az Európai Bizottság jóvoltából. A projektek egyike sem foglalkozik az áldozatok és hozzátartozók érdekeivel, kizárólag azzal, hogy a terheltek jogai a legkisebb sérelmet se szenvedhessék az eljárás során, s lehetőleg minél ritkábban és rövidebb ideig alkalmazzanak velük elzárást.

A migránsok támogatása továbbra sem került le a napirendről. A fő szponzorjai pedig tavaly Brüsszel mellett az ENSZ, a Holland Nagykövetség és néhány, a Soros-hálózat világnézeti szövetségesének számító NGO voltak, összesen körülbelül 150 millió forinttal.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága például több mint 50 millió forintot adott a menedékkérőknek nyújtott jogi segítségnyújtás ellentételezésére, miközben a liberális aktivisták évek óta azt harsogják, hogy már alig érkezik valaki az országba, mert a határkerítés és a határvédelmi intézkedések ellehetetlenítik a migránsokat. A menedékkérők jogi támogatására további több mint 13 millió forintot kaptak ugyancsak az ENSZ-től. S hasonló célokra más szervezetektől még csaknem 9 milliót. Összesen tehát közel 75 millió forintból dolgozhattak azon, hogy minél több migráns kapjon menekültjogi státuszt Magyarországon.

A Tűzfalcsoport két tételt kiemel írásában. Az egyik az a több mint 4 millió forint, amivel a Holland Nagykövetség megfinanszírozta a Helsinki Magyarország ellen Strasbourgban folytatott stratégiai pereskedését, aminek a vége egy, a migránsokra nézve kedvező emberi jogi bírósági döntés lett. A másik pedig az a szintén a hollandoktól érkező 1,3 millió forint, amit a „magyarországi muszlimok jogtudatosítására” fordítottak.

A +1. kategóriába olyan máshová nem sorolható, kizárólag külföldről finanszírozott programok tartoznak, mint a fiatalok ösztönzése az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság védelmében való részvételre, vagy az „Emberi jogi narratívák projekt”, amelynek célja, hogy kitalálja, miként lehetne még hatékonyabban elérni a 18-30 év közötti fiatalokat a liberális eszmékkel. Ugyancsak itt említhetjük meg az olyan, például Brüsszel által Magyarország ellen felhasznált „bizonyító erejű” dokumentumok elkészítését, amelyek a jogállamiság leépülésével, a bíróságok függetlenségének csorbulásával foglalkoznak.

Végezetül talán érdemes kiemelni az International Network of Civil Liberties Organizations (INCLO) nevű liberális jogvédő ernyőszervezet által nyújtott több mint 44 millió forintos támogatást, aminek felét tavaly használták fel. Az INCLO tulajdonképpen azt finanszírozza, hogy a különféle demonstrációkhoz a TASZ segítséget nyújtson. Bár nem nevesítik, de feltehetően ebből az összegből fizették ki például az MTVA székházban garázdálkodó balliberális politikusokat képviselő ügyvédjeiket is, hiszen a projektnek a jogi segítségnyújtás is a részét képezi.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat