Létrehozva: 2021.10.10.

Drámai a helyzet az alacsony átoltottság miatt Romániában

Kéthetes vesztegzárat rendeltek el a járványhelyzet súlyosbodása miatt Szörényváron (Turnu Severin). A dél-romániai város az első megyeszékhely, ahol a negyedik hullám idején ezt a radikális megoldást tartották indokoltnak a hatóságok.

A karantén időszakában az iskolákban online tanrendre térnek át, bezár minden étterem, szórakozóhely, kulturális intézmény, tilos a privát közösségi rendezvények megtartása is, csak indokolt esetben lehet elhagyni a lakóhelyet. A gyógyszertárak és a benzinkutak kivételével minden kereskedelmi egység bezár 18 órakor. A kijárásra vonatkozó tilalom csak az oltatlanokat érinti.

Bár az utóbbi hetekben egyre többen döntenek az oltás felvétele mellett, Romániában továbbra is rendkívül alacsony, alig több mint harmincszázalékos az országos átoltottság.

Székelyföldön is magas a vakcinát elutasítók száma. Hubbes László-Attila, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának egyetemi docense, társadalomkutató szerint a székelyföldi többség úgynevezett oltáspasszív. A Maszol erdélyi hírportálnak nyilatkozó szakember három típust említett ebben a körben: az oltáselleneseket, akik semmilyen oltásban nem hisznek, az oltásszkeptikusokat, akiknek nincs bizalmuk gyorsan kifejlesztett vakcinákban és az „oltásóvatosakat”, akiknél szintén a bizalomhiány a döntő, de ők csak kivárnak.

Romániában riasztó ütemben terjed a koronavírus-járvány negyedik hulláma.

Mint arról az MTI is beszámolt, az országban szinte naponta megdőlnek a jegyzett napi fertőzések, a járványnak tulajdonított napi halálesetek csúcsértékei.

A kórokozó megjelenése óta még soha nem voltak annyian kórházban és nem szorultak intenzív terápiás ellátásra, mint jelenleg.

Az országban nincs már elegendő kórházi kapacitás a súlyos esetek ellátására, a túlzsúfolt kórházak betegfelvételi osztályain és az épület előtt sorban álló mentőautókban további súlyos állapotban lévő fertőzöttek várnak arra, hogy kórházi ágyhoz jussanak. A hírtelevíziók beszámolói szerint a romániai járványhelyzet súlyosabb, mint amilyen az olaszországi Lombardia tartományban volt a járvány első hullámakor.

A legutóbbi tájékoztatás óta 14 467 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában több mint 66 ezer teszt eredményének feldolgozása nyomán. Az elmúlt 24 órában ugyanakkor 263-an elhunytak – közölte csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Jelenleg 1556 személyt kezelnek intenzív osztályon, közülük 22 kiskorú.  

Az új esetekkel 1.318.367-re nőtt a járvány eleje óta diagnosztizált fertőzöttek száma, 1.158.453 személyt gyógyultnak nyilvánítottak, 38.542 a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma Romániában.

Az elmúlt 24 órában 25.484 RT-PCR tesztet végeztek el (14.360-at az esetmeghatározás és az orvosi protokoll alapján, 11.124-et pedig kérésre), és 40.776 antigén gyorsteszt eredményét dolgozták fel. Jelenleg 14.943 személyt kezelnek kórházban COVID-19-cel, 1556 fertőzött személy szorul intenzív terápiás ellátásra. A kórházban kezelt páciensek között 417 kiskorú van, és közülük 22-t ápolnak az intenzív osztályon. Románia területén 96.438 igazoltan koronavírus-fertőzött személy van otthoni, 13.466 intézményi elkülönítésben. Ugyanakkor 75.206 személy van házi, 250 intézményes karanténban.

Korábban történt haláleseteket is jelentettek

Az elmúlt 24 órában 282 koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés, de ezek közül 19 áldozat szeptemberben halt meg. A legutóbbi jelentés óta eltelt időben tehát 263 személy hunyt el a koronavírus-fertőzés következtében. Az elhunytak közül egy személy a 10 és 19 év közötti, három a 30 és 39 év közötti korosztályhoz tartozott, tizenhárom 40 és 49 év közötti, huszonegy 50 és 59 év közötti, nyolcvannégy 60 és 69 év közötti, nyolcvanhárom 70 és 79 év közötti volt, hetvenhétnek az életkora meghaladta a 80 évet. A hivatalos adatok szerint a 10 és 19 év közötti korosztályhoz tartozó áldozat egy Dolj megyei, 16 éves beoltott fiú, akinek más betegsége is volt. Az elhalálozott személyek közül 260-an oltatlanok voltak, 22-en megkapták a koronavírus elleni oltást. A beoltott elhunytak 16 és 84 év közöttiek voltak, húszan más betegségekben is szenvedtek. A 282 halálos áldozat közül 231-nek volt valamilyen társbetegsége.

A két székelyföldi megye még mindig „zöld”

Az elmúlt 24 órában Bukarestből (2498), illetve Iaşi (856), Ilfov (768), Temes (621) és Konstanca (596) megyéből jelentették a legtöbb új koronavírusos esetet. A legkevesebb új fertőzést Kovászna (56) és Szatmár (86) megyében jegyezték. A főváros piros zónás 11,49 ezrelékes fertőzöttségi rátával. A mutató Ilfov megyében a legmagasabb, már 11,89 az ezer lakosra jutó esetszám. Nagy a fertőzöttségi ráta Temes (9,20), Kolozs (6,80) megyében is. Piros zónába tartozik további 37 megye, ezekben a fertőzöttségi ráta meghaladja a 3 ezreléket. Három megye sárga zónás, két megye (Kovászna és Hargita) pedig zöld besorolás alatt van.

Ezek a legfertőzöttebb települések

Az ország 74 városában és 334 községében elérte vagy meghaladta a 6-ot az ezer lakosra számított új koronavírusos megbetegedések elmúlt két hétben jegyzett száma. A legnagyobb fertőzöttségi rátát a következő városokban jegyezték:
  • Bragadiru (Ilfov megye): 15,95 ezrelék;
  • Videle (Teleorman megye): 13,99 ezrelék;
  • Popeşti-Leordeni (Ilfov megye): 13,97 ezrelék;
  • Voluntari (Ilfov megye): 13,92 ezrelék;
  • Măgurele (Ilfov megye): 13,33 ezrelék;
  • Otopeni (Ilfov megye): 12,57 ezrelék;
  • Bukarest: 11,49 ezrelék;
  • Temesvár: 11,43 ezrelék;
  • Horezu (Vâlcea megye): 11,33 ezrelék;
  • Slănic (Prahova megye): 10,71 ezrelék;

Ez is érdekelhet

origo.hu

Együtt töltötte az estét A Nagy Ő és a Házasság első látásra két legmegosztóbb szereplője

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút

POLITIK

Az oroszok újra Herszont támadják

POLITIK

A brit légierő hat vadászgépe Romániába érkezett