Létrehozva: 2021.11.23.

Egész Európát megingathatja az új migránsáradat

A Fehéroroszország által folytatott hibrid háború az elmúlt harminc év legkomolyabb kísérlete Európa destabilizálására.

A fehérorosz hatóságok taktikát váltottak, most már főként kisebb csoportokban terelik a migránsokat a Lengyelországgal közös határhoz – közölte a lengyel védelmi miniszter. Varsó kész pénzügyileg támogatni a migránsok hazatérését.

A hétvégén is több, csoportos határátlépési kísérlet történt a lengyel–fehérorosz határon. Az esetek többségét a lengyel határőrség közlése szerint Dubicze Cerkiewne településnél észlelték, ahol a legnagyobb migránscsoport mintegy kétszáz főt számlált.

A bevándorlók többek között köveket, petárdákat dobáltak a lengyel oldalra, könnygázt is használtak. A határvonal lengyel oldalára huszonnégyen jutottak át, ott viszont feltartóztatták és visszafordították őket.

A fennálló helyzetről szólva Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter szombaton az RMF FM rádiónak elmondta, fel kel készülni arra, hogy a Fehéroroszország által folytatott hibrid támadás hónapokig tart majd.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök a támadás más lehetőségeit keresi – tette hozzá Blaszczak, hozzátéve: a fehérorosz hatóságok ahelyett, hogy egy területre koncentrálnák a menedékkérőket, kisebb csoportokban terelik őket a határhoz annak teljes hosszában. A tárcavezető lehetségesnek nevezte, hogy a migránsok az ukrán határt is megostromolják, miután a lengyel határ átjárhatatlannak bizonyult.

A nemzetvédelmi miniszter nyilatkozata másnapján a lengyel határőrség közölte, hogy a fehérorosz hatóságok aktívan támogatják a migránsok tömeges határátlépési kísérleteit. Tájékoztatásuk szerint a hétvégén a fehérorosz rendvédelmi szervek vitték a bevándorlókat katonai teherautókon közvetlenül a határhoz, és fatáblákkal is ellátták őket, hogy ezeket felhasználva át tudjanak mászni a szögesdróttal megerősített határkerítésen.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő tegnap Észtországba, Litvániába és Lettországba látogatott, hogy a migránsválságról tárgyaljon. A miniszterelnök szerint „egy új típusú, hibrid háborúval nézünk szembe ma Lengyelország keleti határán, egy olyan háborúval, amelyben a migránsok fegyverek, és amelyben a dezinformáció is egy fegyver”.

A politikus Fehéroroszországot sújtó további szankciók bevezetését helyezte kilátásba. Beszélt arról is, hogy Varsó hajlandó finanszírozni a migránsok hazatérését származási országaikba. Morawiecki a Twitteren úgy fogalmazott, hogy a Minszk által folytatott hibrid háború az elmúlt harminc év legkomolyabb kísérlete Európa destabilizálására.

Keletről komoly biztonsági fenyegetések érik az Európai Uniót (EU), ezért a legfontosabb ügyekre kell fókuszálni, amelyek közé aligha tartozik az uniós alapszerződés 7-es cikkelye, azaz a jogállamiság körüli vita – hangsúlyozta Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a wpolityce.pl hírportálon hétfőn megjelent interjúban.

A lengyel konzervatív hírportál azon kérdésére, vajon Oroszország háborút akar-e, Morawiecki úgy válaszolt: reméli, hogy nem, viszont nyugtalanító képet kapunk, ha összefüggésbe hozzuk az összes, Európát keletről fenyegető válságot, „amelynek fonalai mind Moszkvába vezetnek”. Példaként sorolta a fehéroroszországi, ukrajnai, moldovai helyzetet, a gázárak emelkedését, az afganisztáni migránsok szállításának „lehetséges kockázatát”. Mindennek közelebbről nézve „egy a forrása” – jegyezte meg. Kitért az orosz-ukrán konfliktusra is, és több állam hírszerzési információira utalva kijelentette: Ukrajna határainál még a 2014-es ukrán válság során sem gyűlt össze annyi (orosz) katona, mint jelenleg. Sorolta továbbá a Nyugat ellen irányuló „propagandisztikus” és hackertámadásokat, az utóbbiak keretében az energetikai rendszereket érő támadásokat.
Az orosz és a fehérorosz kormányzat egyúttal fokozza a saját lakosságának szánt háborúpárti propagandát is – fogalmazott a lengyel kormányfő.
A balti országok miniszterelnökeivel vasárnap folytatott tárgyalásait felidézve, Morawiecki megerősítette: a balti térség államai hasonlóképpen értékelik a biztonsági kockázatok súlyát. Lengyelország ma az EU keleti szárnyát védi – utalt Morawiecki a fehérorosz határon fennálló migránsválságra. Aláhúzta: Brüsszelnek ezért az egész EU számára alapvető ügyekre kellene fókuszálnia. „Ha esetleg – bárcsak erre soha ne kerülne sor – valamiféle háború törne ki a keleti szárnyon vagy ennek közelében, továbbra is a 7-es cikkely körüli vitával foglalkoznánk-e?” – tette fel a kérdést. Elmondta: bizonyos ügyekben, például az igazságügyi reformot illetően, léteznek nézeteltérések Brüsszel és Varsó között. Ezeknél fontosabb viszont a jelenlegi „nagyon fenyegető valóság, a valódi politika”, ezért – mint mondta – az egész EU számára alapvető ügyekre kell fókuszálni. Arra a kérdésre, hogy Lengyelországnak vajon nem kellene-e lehetővé tennie a migránsok áthaladását Európa nyugati országaiba, Morawiecki úgy reagált: ezt Lengyelország soha nem teszi meg, „komoly, jogállamiságot betartó, hatékony, és a kötelességvállalásait teljesítő állam vagyunk”.
Reményét fejezte ki, hogy Brüsszel megérti az EU szomszédságában jelentkező „komoly, mélyülő stratégiai kockázatokat”. Hangsúlyozta: „Keleten valóban veszélyessé válik a helyzet”. Eljött az ideje, „hogy az EU-ban végül felülkerekedjen az józan ész” – fogalmazott.
Az év eleje óta több mint 36 ezer határsértési kísérletet regisztráltak, több tömeges, erőszakos próbálkozás is történt. A határőrség közlése szerint vasárnap este egy újabb, meghiúsított eset történt, mintegy 150 fős migránscsoport ostromát a közlemény szerint fehérorosz egyenruhások támogatták.
Lukasenka választ vár az EU-tól, befogadna-e kétezer migránst
Fehéroroszország nem akar konfrontálódni Lengyelországgal, de választ vár az Európai Uniótól arra, hogy befogad-e Minszk javaslatának megfelelően kétezer, fehérorosz területen tartózkodó migránst – jelentette ki Aljakszandr Lukasenka elnök, akit a BelTA fehérorosz állami hírügynökség idézett hétfőn. Lukasenka azt mondta: „Szeretnénk, ha minden lengyel tudná, hogy nem vagyunk barbárok, és nem akarunk konfrontációt, mert tudjuk, hogy ha túl messzire megyünk, akkor a háború elkerülhetetlen lesz, és az katasztrófába torkollana”. Viszont óva intette Lengyelországot attól, hogy beváltsa fenyegetését, és lezárja a két ország közötti egyik vasúti kapcsolatot, mert szerinte Fehéroroszország ebben az esetben a kelet-ukrajnai konfliktusövezeten keresztül talál kerülőt. Az elnök ismét elmondta: ragaszkodik ahhoz, hogy Németország befogadjon valamennyi migránst azok közül, akik Fehéroroszországban vannak, és panaszkodott amiatt, hogy az EU nem tárgyal Minszkkel az ügyben. Hozzátette, hogy már szervezik a második repülőjáratot, amely hazaszállít migránsokat az országból. Angela Merkel ügyvezető német kancellár ugyanis a múlt héten telefonon tárgyalt Lukasenkával a migránsválságról, és a BelTA tudósítása szerint megígérte, hogy uniós szinten is meg fogják vitatni a problémát. „Merkel megígérte nekem, hogy beszélnek róla uniós szinten, de nem tették meg” – jelentette ki az elnök.
Berlin cáfolja Lukasenkát
A fehérorosz elnök kijelentését Berlinben cáfolták. Lukasenka múlt csütörtökön közölte először: Fehéroroszország azt szeretné, ha az Európai Unió befogadna kétezer migránst abból a hétezerből, aki a területén lévő táborban tartózkodik, a többi ötezret pedig visszaküldené hazájukba, hogy megoldódjon a válság a fehérorosz-lengyel határon. Azóta egy repatriáló repülőgép több mint négyszáz migránst hazavitt Irakba. Az EU Lukasenkát teszi felelőssé az Unió keleti határán kialakult válságért, mondván, szándékosan idézte elő a helyzetet, több ezer embert szállított e határokhoz a Közel-Keletről, bosszúból a Fehéroroszország ellen bevezetett szankciókért. Minszk először tagadta, hogy ő idézte volna elő a helyzetet, de Lukasenka a BBC-nek pénteken adott interjújában elismerte: „abszolút lehetséges”, hogy országa segített a lengyel határon összegyűlt embereknek átjutni Lengyelországba és így az Európai Unió területére.
Varsó még ennél is rosszabb dolgoktól tart
Mateusz Morawiecki vasárnap figyelmeztetett, hogy Fehéroroszország részéről „valami sokkal rosszabb” várható ezután, illetve azt is idézik tőle, hogy újabb nyomás várható afgán és üzbég migránsok felhasználásával. A lengyel határőrök beszámolói szerint a fehérorosz fegyveres erők továbbra is szállítják a migránsokat a határhoz – mondta.

London a görög példát követné

Az Egyesült Királyság tengeri határvédelmét görög mintára szervezné meg Priti Patel brit belügyminiszter. A politikus, aki múlt héten Athénban tárgyalt, sajtóértesülések szerint befogadóközpontokat építene, ahová a főleg francia partokról érkező migránsokat helyeznék el. A bevándorlók mozgását ugyan nem korlátoznák, de vissza kellene térniük szálláshelyükre, ellenkező esetben ez kérelmüket negatívan befolyásolhatná. A brit hatóságok az új terveket csak napokkal azután ismertették, hogy egy bevándorló, akinek hét éve elutasították kérelmét, Liverpoolban egy sikertelen terrorista támadást hajtott végre. Priti Patel dicsérte a görög partiőrség taktikáját is, amivel a migránshajókat visszafordítják.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

magyarnemzet.hu

Irán válaszán múlik, hogy kitör-e a harmadik világháború

ripost.hu

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság