Létrehozva: 2020.12.14.

Életet mentett a szabadnapos rendőrnő

A rendőrségi szóvivőt sokan ismerhetik a képernyőn keresztül. De most nem egy bűncselekmény vagy egy nyomozás ismertetésével került be a híradásokba.

 

A szóvivője szabadidejében autózott szolgálati kocsijával az , amikor Üllő térségében azt látta, hogy egy autó kacsázni kezd előtte, megcsúszik, majd felborulva landol az árokban. A százados félreállt, majd utasaival a roncshoz sietett. „A dolgozó barátnőmmel és készenléti rendőr férjével tartottunk vásárolni, amikor 150 méterre előttem azt láttam, hogy egy kocsi kétszer-háromszor megpördül a levegőben, s iszonyatos erővel az árokba csapódva a feje tetején áll meg. Azonnal odarohantunk, a sofőr pedig közölte, hogy a 2 éves kislánya is a kocsiban ül. Biztos voltam benne, hogy ebből a kocsiból épségben senkit nem tudunk kimenteni, de szerencsére mindketten be voltak kötve, így épségben megúszták az övnek és a szerencsének köszönhetően” – emlékezett vissza a Szabóné Berki Bianka. Mint a szóvivő elmondta: a férfi előbb a picit adta ki egy kis résen, amin aztán saját magát is kipréselte. A spontán segítőknek is akadtak segítőik, teljesen véletlen a 18. kerületi kapitányság két női munkatársa is arra járt, és ők sem tétlenkedtek. A rendőrnő további részleteket árul el a mentésről a napilap hétfői számában.  
 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Templom előtt felállított kereszttel és művérrel provokált Budapesten egy vegán csoport húsvét alkalmából

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Elüldözi Németországból az idegengyűlölet a szakképzett külföldi munkásokat

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút

POLITIK

Az oroszok újra Herszont támadják

POLITIK

A brit légierő hat vadászgépe Romániába érkezett