Létrehozva: 2020.06.13.

Elképesztő mennyiségű mikroműanyagot mutattak ki a levegőben amerikai tudósok

Ennek nagy részét az esők hozzák le a földre. De hogy kerül ennyire sok műanyag mikroszemcse a levegőbe?

1 millió tonna, nem tévedés, 1 millió tonna mikroműanyag szennyeződést mutattak ki az Utah Egyetem kutató három nagy amerikai természetvédelmi terület felszínén. A szabad szemmel nem látható mikrorészecskék az esőkkel együtt hulltak rá a fákra, a növényekre és a földre a Grand Canonban, a Sziklás hegységben és a Joshua Tree Nemzeti Park területén.

A kutatók több száz helyről vettek mintát, így állapították meg, egy adott területen kimutatott szennyeződés mértékéből, hogy a három természetvédelmi terület felszínére 1 millió tonnányi mikroszemcse hullott le az esőzések közvetítésével.

Az erről szóló beszámoló egy három évvel ezelőtti, 2017-es adatot idéz, ekkor a világ műanyag termelése összesen 378 millió tonnára rúgott. A légkörbe kerülő, ott örvénylő, majd elsősorban az esők révén visszahulló mikroszemcsék műanyag tárgyaink kopásából, morzsolódásából, elhasználódásából kerülnek láthatatlan por formájában a légtérbe.

A utahi egyetemi kutatók megállapítása azért úttörő jelentőségű, mert eddig még sosem próbálták egzakt módon megmérni a légkörből a Földre visszahulló műanyag mennyiségét. Eddig csak feltételezések voltak azzal kapcsolatban, hogy a csapadék, a víz körforgását mennyire szennyezhetik ezek a mikroműanyagok. A kimutatott műanyag szemcsék harminc százaléka színes volt, tehát valamiféle műanyag alapú festékből vagy az ipar által megfestett plasztikanyagból származott.

A megvizsgált amerikai természetvédelmi területekre lehulló, összességében 1 millió tonnányi mikroműanyag 123 millió másfél literes műanyagpalacknak felel meg. Ma még felbecsülhetetlen, hogy ekkora mértékű szennyeződés, ami nyilvánvalóan jelen van a levegőben, a talajban, a növényekben, az állatokban, miképpen hat a Föld egész élővilágára.

 

Mi az a mikroszemcse? A mikroszemcsék apró kis műanyagdarabok, melyek olyan népszerű, mindennapi termékekben is nagy mértékben előfordulnak például, mint az arctisztító radírok, fogkrémek és ruhák szintetikus szálai. Ki gondol például arra, hogy amikor fogat mosunk, millió mikroszemcsével szennyezzük a környezetünket. Egyetlen tubus arctisztító radír több százezer mikroszemcsét tartalmaz. Ezek az apró műanyagdarabok nagy kockázatot jelentenek az emberi egészségre és a környezetre nézve. A mikroszemcsék ezenkívül bekerülnek a csatornarendszerbe, szűretlenül jutnak át a víztisztító üzemeken és jutnak be a folyókba és csatornákba, beszennyezve a vizet. A műanyag mikroszemcsék akár ötven évig is megmaradhatnak a környezetben és koncentrációjuk magassá válhat. Az apró dörzsölő hatású, műanyag mikroszemcse a kozmetikai ipar egyik kedvelt adalékanyaga, mert olcsón előállítható, és jól mutat a tusfürdőkben, hajzselékben, fogkrémekben, testápolókban és bőrradírozó krémekben. Ezekből az apró, milliméteresnél is kisebb műanyag golyókból több százezret is rejt egyetlen bőrradírozó hatást ígérő flakon. A vízből nem lehet kiszűrni Az eredmény pedig több ezer tonna, évtizedekig le nem bomló hulladék a csatornarendszerekben, az élővizekben, a mérgező golyók pedig a tengeri élővilágot is veszélyezteti. Az olcsó, műanyag kozmetikumok hatalmas környezeti terhelést rónak a környezetünkre… Az apró mikrogolyók túl kicsik ahhoz, hogy a víztisztítókban fennakadjanak, így aztán akadálytalanul áramlanak tovább a folyókba és a csatornákba. A Kalifornia Egyetem kutatása szerint naponta durván naponta 8 trillió mikroszemcse kerül az óceánok vizébe az Egyesült Államokban, több mint 300 teniszpályát lehetne befedni velük.

 

Jelentős mikroszemcse „termelő” az autózás. A gépkocsik kerekei közlekedés közben, de főként persze a fékezéskor csak úgy ontják magukból a mikroszemcséket, amiket aztán vagy felkap a szél, vagy belemosódnak a csatornába, majd végső soron a természetes vizekbe.

A szennyvizek tisztítása a mikroszemcsék szempontjából teljesen hatástalan, nincs ma a világon semmiféle olyan szűrési eljárás amely képes lenne kiszedni a vízből ezeket a gyakran csak mikronméretű szennyeződéseket.

 

A műanyag mikroszemcsék minden eddiginél nagyobb koncentrációját mérték a Földközi-tenger fenekéből vett mintáiban – számolt be róla a BBC hírportálja is. A Manchesteri Egyetem kutatói Olaszország közelében vettek üledékmintákat. Volt olyan minták, melyekben négyzetméterenként akár 1,9 millió(!) műanyagdarabkát is találtak. Tanulmányuk a Science tudományos lap aktuális számában jelent meg. A darabok között ruházati vagy más szintetikus textíliák szálai, valamint az évek során széttöredező nagyobb tárgyak apró darabkái voltak. A kutatók az eredmények alapján úgy vélik, a műanyag mikroszemcsék – vagyis az egy milliméternél kisebb darabkák – a tengerfenék egyes helyein koncentrálódnak, a mélytengeri áramlatok szállítják őket oda. “Az áramlatok építik az úgynevezett uszadékrétegeket, gondolunk csak a víz alatti dűnékre, melyek akár több tíz kilométer hosszúak és több száz méter magasak is lehetnek, a Föld legnagyobb üledékhalmai között vannak. Döntően igen finom iszapból állnak, ezért sejtettük, hogy találunk bennük mikroszemcséket” – mondta Ian Kane, a nemzetközi kutatócsoport vezetője. A kalkulációk alapján évente nagyjából négy-tizenkét millió tonna műanyag szemét ömlik az óceánokba, főként a folyókból. Gyakran lehet olvasni a víz színén úszó szeméttömegről, azonban a tudósok szerint ez a látható réteg mindössze az egy százalékát képviseli a tengerekben rejlő hulladéknak, a többi 99 százalékról nem tudni, merre lehet. Szinte biztosra veszik, hogy valamennyi a tengeri élőlények gyomrába jutott, de a nagyobb része összetört és egyszerűen elsüllyedt. A kutatásban használt minták az Olaszország, Korzika és Szardínia közötti területről származnak. A tudósok szerint a világ számos más helyén működnek hasonló áramlatok a mélyben, tehát amit találtak, nem különlegesség. Aggasztónak találták, hogy ugyanezek az áramlatok szállítják az oxigént és a tápanyagokat a tengermélyi élővilágnak.  

Fontos előrelépés, hogy az USA idén februárban végre betiltotta a mikroszemcsés golyókat a kozmetikumok gyártásában, melyek évtizedekig le nem bomló mérgező vegyi anyagként szennyezik az élővizeket.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egészen elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Orbán Viktor: Június 9-én kell elmondanunk, hogy nem kérünk a háborúból!

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen

POLITIK

Brüsszelben félnek a nemzetállamoktól

POLITIK

Ismét fegyverszállítást sürgetett Ukrajnába a NATO-főtitkár

POLITIK

- Ne lőjenek! - mondta Orbán Viktor az újságíróknak