Létrehozva: 2021.10.14.

Elrendelték egy, a terrorizmust támogató mecset bezárását Franciaországban

A francia belügyminisztérium elrendelte szerdán egy radikális iszlámot hirdető mecset bezárását a nyugat-franciaországi Le Mans városához közeli, 11 ezer lakosú Allonnes településen, ahol „legitimálták”, elfogadottként kezelték a fegyveres dzsihádot.

A rendőrségi közlemény szerint a vallási helyet két iszlám egyesület működtette, s mintegy háromszázan látogatták rendszeresen.

A bizonyítékok szerint a radikális iszlamista mozgalomhoz tartozó vagy ahhoz közel álló emberek által látogatott vallási helyen a tevékenység és a beszédek legitimálták a fegyveres dzsihádot, a mártírhalált, a terrorcselekmények elkövetését, az erőszak, a gyűlölet és a diszkrimináció alkalmazását, valamint a saría bevezetését” – olvasható a nyugat-franciaországi Sarthes megye közleményben.

Az allonnes-i mecsetben egy Korán-iskola is működik, ahol mintegy 110 gyerek tanul. A prefektúra szerint a fegyveres dzsihádról pozitív tartalommal beszéltek a gyereknek, s ez alapján a mecset indoktrinációs, „befolyásolt tanítást” folytató helynek minősül.

Nyomozati források szerint a mecsetet hetek óta megfigyelték a titkosszolgálatok.

Gérald Darmanin belügyminiszter szeptemberben a Le Figaro című napilapnak adott interjúban jelentette be, hogy hat olyan mecset ellen indult eljárás, amely a gyanú szerint a radikális iszlámot propagálja, s így a közeljövőben további imahelyek hatósági bezáratása várható.

A belügyminiszter elmondta, hogy amióta a kormány két évvel ezelőtt meghirdette az iszlamista szeparatizmus elleni programját, 89 vallási hely került megfigyelés alá radikalizmus gyanúja miatta, s egyharmadukat be is zárták.

A tárcavezető hozzátette, hogy Emmanuel Macron államfővé választása óta a rendőrség mintegy 24 ezer ellenőrzést tartott, és szélsőségesek által látogatott 650 helyet vagy szervezetet számolt fel.

Egy friss közvélemény-kutatás szerint a franciák majdnem negyven százaléka úgy gondolja, hogy az iszlám lesz Franciaország legnagyobb vallása a jövőben. A válaszadók háromnegyede attól tart, ha ez bekövetkezik, akkor az ország elveszíti történelmi identitását – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A Harris Interactive „A franciák szíve„ elnevezésű felméréséből többek között kiderül, hogy a franciák 39 százaléka úgy véli, hogy a jövőben az iszlám lesz a legnagyobb vallás Franciaországban, hívja fel rá a figyelmet a Breitbart, amelyet a V4NA szemlézett. A muszlimok körében ez az arány 55 százalék, míg a római katolikusok 44 százaléka gondolja ezt.
A kutatásból az is kiderül, hogy a franciák 72 százaléka aggódik amiatt, hogy ha az iszlám lesz a legnépesebb vallás az országban, akkor Franciaország elveszíti történelmi identitását. Mindennek az oka a migráció.
I
Ez a katolikusok 83, a protestánsok és a nem vallásos franciák 67-67 százalékát aggasztja.
A muszlimok körében azonban mindössze 17 százalék mondta azt, hogy Franciaország elveszítené identitását, ha az iszlám lenne a legelterjedtebb és leggyakoribb vallás. Franciaországban található Európa legnagyobb muszlim közössége. Bár Franciaország területén hivatalos adatok híján csak becsléseket lehet mondani, az ezzel foglalkozó egyetemek és kutatóközpontok álláspontja megegyezik abban, hogy az országban található a kontinens legnagyobb muszlim közössége. A Pew Research Center 2016-os évre utaló tanulmánya szerint 5 millió 720 ezer muszlim él Franciaországban, ami azt jelenti, hogy a teljes népesség 8,8 százaléka muzulmán. A tömeges bevándorlás mellett a migráns hátterű nők 3,4 és 4 gyermekes termékenységi rátája magasan megelőzi az őslakos populáció 1,4 gyermekes rátáját. Ennek köszönhetően Charles Gave közgazdász szerint a francia nemzetiségű állampolgárok kisebbségbe kerülnek majd a saját hazájukban 2060-ra.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Baleset érte Reviczky Gábor színművészt

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

magyarnemzet.hu

Ellepték a rendőrök Budát, utóbb elmondták, mi történt

life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

hirtv.hu

Orbán Viktor: Utoljára akkor akartak elhallgattatni a rendőrséggel, amikor a kommunisták '88-ban rám uszították őket

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Június 9-én kell elmondanunk, hogy nem kérünk a háborúból!

POLITIK

Brüsszelben tárgyal Orbán Viktor. A tét: háború vagy béke

POLITIK

Mutatjuk, hol jár a legnagyobb otthonfelújítási támogatás

POLITIK

A baloldali aktivista elárulta, így támogatják Magyar Pétert

POLITIK

Orbán Viktor: A kommunisták akartak így elhallgattatni!

POLITIK

Magyar Péter tüntetését a gurulódollár-botrány egyik cége szervezte

POLITIK

A Fidesz a valaha volt legerősebb EU-kampányra készül