Létrehozva: 2020.01.13.

Európa biztonságát is veszélyeztetheti a líbiai polgárháború

Kadhafi bukása óta már a harmadik polgárháború zajlik Líbiában.

A legújabb hírek szerint a Líbiában szemben álló felek kísérletet tesznek a tűzszünet megkötésére Moszkvában – közölte hétfő reggel az orosz média. A tájékoztatást az orosz külügyminisztérium hivatalosan is megerősítette.

A híradások szerint már megérkezett az orosz fővárosba Halífa Haftar tábornok, az észak-afrikai ország parlamentjének oldalán álló, a nemzeti egységkormánnyal szemben harcoló Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNA) parancsnoka, és később megérkezett oda Fájez esz-Szarrádzs, a nemzetközi közösség által támogatott egységkormány miniszterelnöke is.

Három polgárháború is végigsöpört Líbián

Kadhafi bukása óta már a harmadik polgárháború zajlik Líbiában. Marsai Viktor a Migrációkutató Intézet kutatási igazgatója az M1 Világ című műsorában elmondta „2019 áprilisában Halifa Haftar tábornok, a keleti területeket uraló hadúr, akinek semmilyen hivatalos pozíciója nincs az országban, támadást indított Tripoli ellen azzal a szándékkal, hogy elfoglalja a várost és kész helyzet elé állítsa mind a líbiai népet, mind pedig a nemzetközi közösséget.

Hozzátette, a villámháború kudarcot vallott, nyolc hónapja zajlanak a harcok az országban. Marsai Viktor kiemelte, a tripolii kormány többször is felszólította a nemzetközi közösséget, hogy aktívabban lépjen fel Haftar tábornokkal szemben.

Katonai segítséget kértek

A hathatós segítség azonban elmaradt, a harcok pedig tavaly év végén fellángoltak. Fájez al-Szárrádzs kormánya így gyakorlati katonai támogatást kért a nagyhatalmaktól. Ankara azonnal élt is a lehetőséggel, védelmi megállapodást kötött Tripolival, a török törvényhozás pedig jóváhagyta, hogy

Recep Tayyip Erdogan kormányfő csapatokat küldjön Líbiába.

A katonák áttelepítése már megkezdődött. A Migrációkutató Intézet kutatási igazgatója szerint azt még nem lehet tudni, hogy csak támogató szerepkörben érkeznek, vagy beavatkoznak a harcokba.

Egy évekig elhúzódó, az egész országra kiterjedő líbiai polgárháborúnak azonban súlyos következményei lehetnek Európára nézve. Az egyre súlyosbodó harcok és a békés rendezés egyre fogyatkozó esélye miatt bevándorlók újabb tömegei indulhatnak el a líbiai menekülttáborokból a Földközi-tengeren át az Európai Unió felé.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újra hódít a retro butatelefon, pörögnek a Nokiák, Ericcssonok

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

vg.hu

Félmilliárd forintos kárt okozott egy figyelmetlen sofőr – videó

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ezt rontja el mindenki, amikor rakott krumplit készít, te ne tedd!

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Másfélszeres emberelőnye lehet Oroszországnak

POLITIK

Szentkirályi Alexandra: Takarítsuk ki Gyurcsány embereit!

POLITIK

Menczer Tamás: A valaha volt legerőteljesebb EP-kampányt kezdtük el

POLITIK

Újabb fegyvergyárakat építenek az oroszok