Létrehozva: 2017.10.16.

Évekig őrizhetjük az autós üldözés migránsait

Továbbra is 16 sérült migránst ápolnak a békési és csongrádi kórházakban. Akadnak köztük kómások is, akiket talán addig kell õrizni, amíg fel nem ébrednek. Ez azonban évekbe is telhet!

Mint arról korábban a %Ripost% is beszámolt, több Békés és Csongrád megyei kórházban helyezték el egy októberi baleset után a migránsokat.

Az őket szállító embercsempész október elején rendőrök elől próbált elmenekülni kisbuszával, de elvesztette uralmát a gépjármű felett és lesodródott az útról. A vezető mellett ülő férfi a helyszínen szörnyethalt, míg a sofőr csak órákkal később hunyt el, a Mercedes Vitóban utazó többi sérültet pedig magyar kórházakba szállították.

Mint azt lapunk megírta, több orvos a tettlegességükről, agresszív fellépésükről számolt be lapunknak, továbbá arról, hogy nem működnek együtt az ápolóikkal.

A helyzet változatlan maradt, azóta ugyanis mindössze két migránst tudtak csak elengedni, őket Romániába toloncolták vissza, a többiek állapota azonban ezt még nem teszi lehetővé. Többükre ráadásul vigyáznia is kell a magyar rendőröknek. Ráadásul évekig! Hogy mindez, hogyan alakulhatott így, kiderül a Ripost mai számából!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Együtt töltötte az estét A Nagy Ő és a Házasság első látásra két legmegosztóbb szereplője

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

Íme, az öt legerősebb állítás Varga Judit Hajdú Péternek adott interjújából

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

astronet.hu

A Szeretet angyala vigyáz ránk március 26. és 30. között

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút

POLITIK

Az oroszok újra Herszont támadják

POLITIK

A brit légierő hat vadászgépe Romániába érkezett