Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.02.28.

Ezen az olasz szigeten jelentősen enyhült a járvány

Szardínia szigetén március elsejétől újraindul az élet, megnyitják a vendéglátóhelyeket, kizárólag a maszk viselete és a távolságtartás lesz kötelező, miután a kedvező adatok miatt úgynevezett fehér színű besorolást kapott a terület – közölte szombaton az olasz egészségügyi minisztérium.

A földközi-tengeri sziget az ország első övezete, ahol a legalacsonyabb szintű járványintézkedésekre térnek át. Olaszországban október vége óta a vörös, narancssárga és sárga színű fokozatokat használják a járvány veszélyességének jelölésére. Szardínia lett az első, fehér kategóriába sorolt térség.

Az 1,6 millió lakosú szigeten hétfőtől teljesen szabad lesz a közlekedés a települések között. Eltörlik az estétől reggelig tartó kijárási tilalmat is. A bárok, kávéházak, éttermek a Covid-19 előtt megszokott nyitvatartásra térhetnek vissza, vagyis napközben és az esti órákban sem kell korlátozniuk működésüket. Újranyithatnak az edzőtermek, uszodák, valamint a kulturális találkozóhelyek is, többek között mozik és színházak.

Érvényben marad ugyanakkor a kötelező maszkviselet az üzletekben, tömegközlekedési eszközökön, valamint szabadtéren, tehát a nyílt utcán is.

Az egészségügyi hatóságok hangsúlyozták, hogy a korlátozások jelentős enyhítése nem jelent járványmentességet és „nem csinálhat mindenki azt, amit akar”, elővigyázatosság nélkül.

Szardínián a legalacsonyabb a járvány reprodukciós rátája, mivel százezer lakosra kevesebb mint harminc beteg jut. Ennek ellenére a szigeten is azonosították SARS-CoV-2 nagy-britanniai vírusvariánsát, amely miatt a sziget néhány településén még várnak a teljes nyitással.

Olaszországban északon városokat zárnak le, délen viszont a mozik, színházak megnyitására készülnek.

A vírusmutációk terjedése miatt Bologna városát is zárlat alá helyezik. Ezzel egy időben a kulturális tárca vezetője csütörtökön bejelentette, hogy március végétől a mozik és színházak újranyitását tervezi.

A lombardiai Brescia, az umbriai Perugia és több más város után Emilia Romagna tartomány székhelyét, Bolognát is lezárják szombattól, egyenlőre egészen március 14-ig.

A valamivel kevesebb mint 400 ezer lakosú Bologna sötétnarancssárga fokozatba lép át, ami azt jelenti, hogy ismét leáll a kereskedelem és a vendéglátás, a lakosságot otthonmaradásra szólították fel, és ismét távoktatásra állítják át a diákokat.

A nagy-britanniai és a brazíliai vírusmutációk terjedése északról déli irányban halad, és már a fővárosban is érezteti hatását. Az ország húsz tartományából már nyolcban az intenzív osztályok telítettsége túllépte a kritikus küszöböt. Egyre több olasz város szennyvizében mutatják ki a vírusvariánsok jelenlétét, ahogyan ez a járvány első és második hullámában is történt.

Ezzel egy időben Dario Franceschini kulturális miniszter bejelentette, hogy az ország kevésbé járványveszélyes övezeteiben március 27-től újranyithatnak a lassan egy éve lezárt mozik és színházak. Hozzátette, hogy a biztonságos távolságra ültetett nézőknek kötelező lesz az FFP2-típusú szájmaszk viselése. A tárca bejelentése ellentmond az egészségügyi minisztérium rendelkezéseinek, melyek húsvét utánig meghosszabbították a korlátozások fenntartását. A hatóságok ugyanis márciusban várják a járvány harmadik hullámának tetőzését.

Az egészségügyi minisztérium legutolsó adatai szerint 3,8 millió személyt oltottak már be, ebből 1,3 millióan részesültek második dózisban. Az olasz gyógyszerügynökség (Aifa) közölte, hogy a Covid-19-ben megbetegedett és meggyógyult személyek számára elegendőnek tartja egyetlen dózis beadását.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül