Létrehozva: 2019.09.30.

Ezt a 9 aluljárót zárják le éjszakára Budapesten

Döntött a kormány, 9 budapesti aluljárót zárnak le éjszakára, hogy ne fagyoskodhassanak ott éjszaka a hajlétaklanok, és hogy civilizáltak legyenek a körülmények. Ezzel párhuzamosan bővítik a hajléktalanellátást is, senki nem maradhat kinn a fagyban úgy, hogy ha akar, ne találna magának fedelet a feje fölé.

A lezárásoktól azt várják, hogy több hajléktalan fog majd melegedőket és szállókat felkeresni. Első ütemben 9 budapesti aluljáró éjszakai lezárásáról, továbbá a hajléktalanellátó intézmények hosszított nyitvatartásáról és új férőhelyek kialakításáról döntött a kormány, mint azt Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a legutóbbi Kormányinfón bejelentette.

 

130 új férőhely is épül

Hozzátette: Tarlós István főpolgármesterrel is konzultálva született a kormánydöntés a hajléktalanellátó rendszer fejlesztéséről. Az aluljárók éjjeli lezárására a köztisztaság és a méltó életkörülmények biztosítása miatt van szükség. Hozzátette, 130 új férőhely kialakítására tesznek javaslatot. Erre és 85 nappali hajléktalanellátó intézmény meghosszabbított nyitvatartására 2,1 milliárd forint többletforrást biztosítanak.

Ne legyenek szörnyű körülmények az aluljárókban!

Mint arról a Ripost is beszámolt, a hajléktalanok miatt gyakran alakultak ki szörnyű körülmények a budapesti aluljárókban. A kosz és a bűz gyakran nem csak ideiglenes probléma volt, mert sokan matracokkal, kartonpapírokkal beköltöztek az aluljárókba. Tarthatatlan, hogy az utcán éljenek emberek, ott végezzék a dolgukat, a tisztálkodást és minden emberi körülményt nélkülözve, másokat is zavarjanak. Mint ismeretes, tavaly október 15-én szigorodtak a szabályok: az egész országban tilos az utcán életvitelszerűen az utcán lakni. Akit 90 napon belül többször is figyelmeztetni kell, az ellen szabálysértési eljárás indul.

 

Először ott, ahol a felszínen körben van zebra

Már tavaly kidolgozták a terveket az aluljárók lezárására. A szakmai szervezetek azóta dolgoznak a megvalósításán. A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, a BKK és a Budapesti Közút Zrt. szakmai szervezetei közösen dolgozták ki a terveket, amelyek szerint két ütemben zárnák le az aluljárókat: először ott, ahol a felszínen zebrákon körbe lehet járni. Idén a Ripost információi szerint azt a 9 kiemelt aluljárót zárnák le, ahol a felszínen nem kellene módosítani a forgalmon, mert a zebrákon megoldható a gyalogosok közlekedése. A lezárás a nagyobb hidegek beköszönte előtt megtörténhet, mégpedig elektromos vezérlésű rácsokkal.

Amikor leáll a metró, leeresztik a rácsot

A rácsokat a lépcsők aljára szerelik fel, és akkor zárják le a tervek szerint, amikor elment az utolsó metró, de mindig úgy, hogy előtte a közterületfelügyelők körbejárnak, nem szorult-e be valaki. Hajnalban pedig az első metró indulásakor nyitnának ki önműködően az elektromos vezérlésű rácsok. Az éjjeli időszakban természetesen vészhelyzet esetére is lesz bejutási lehetőségük a szakembereknek, így a tűzoltóknak vagy a közműcégeknek.

 

Aki akar, be tud menni a szállóra

Egy éve tilos közterületen életvitelszerűen lakni – ám aki akar, talál szállást a feje fölé, mert minden órában van hová menni. Tovább üzemelnek a nappali melegedők, és az éjszakai szálláshelyeken is mindig van hely. Megnőtt a szállók kapacitása is egy év alatt, és folyamatosan bővítenek is.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút