Létrehozva: 2019.11.05.

Fekete-Győr tudja-e, hogy mondják románul: szégyen

A magyar helyett a román jelölt mellett kampányolt a Momentum elnöke. Nála nem az az alap, hogy a magyar jelöltet támogatjuk.

A Momentum elnöke vasárnap lépett fel az USR-PLUS pártszövetség kolozsvári rendezvényén, ahol beszédet is mondott, amelyben Dan Barna elnökjelölt mellett állt ki.

Dan Barna nevéhez mostanában súlyos korrupciós ügyek kötődnek. Egy oknyomozó portál szerint ugyanis a cégén keresztül hatmillió euró uniós támogatást tüntetett el, amelyet eredetileg felzárkóztatási célokra szántak. Fekete-Győr András ennek ellenére azt mondta: „Magunkon kell kezdenünk az új politikai kultúra megvalósítását: meg kell valósítanunk az átláthatóságot, az üvegzseb-politikát, bátorságot és önfeláldozást kell mutatnunk.”

Az RMDSZ szerint a Momentum elnöke által favorizált román elnökjelölt annyira veszi komolyan a magyarok képviseletét, hogy Fekete-Győr beszédét is inkább agyonhallgatják.

Kelemen Hunor közösségi oldalán közzétett videóval reagált a történtekre. A felvételen egy fiatal lány látható, aki a Momentumnak odaszúrva arról beszélt, hogy Dan Barna nem ismeri el, hogy „van egy kisebbségi helyzet Romániában”, neki csak az erdélyi magyarok szavazatai kellenek. „November 11-én el fogja felejteni, hogy vannak magyarok Romániában” – fogalmazott, hozzátéve, hogy november 10-én csak azért sem fog otthon ülni, elmegy szavazni és a magyar jelöltre, Kelemen Hunorra fogja adni a voksát.

Az esetre a Facebookon reagált Orbán Balázs miniszterhelyettes, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, aki posztjában azt írta:

„Hát, jó reggelt kívánok, kedves Momentum: van magyar jelölt is! Nekünk, magyaroknak az az alap, hogy a magyar jelöltet támogatjuk!”

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pedig Facebook-bejegyzésében azt kérdezte a Momentum elnökétől, tudja-e, hogyan mondják románul a szégyen szót – arra utalva, hogy Feket-Győr felszólalása végén románul kívánt sikert Dan Barnának.

A Momentum ismét szembemegy a magyar érdekekkel A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség reagálása Fekete-Győr András kolozsvári látogatására. A Momentum nem tanul szellemi elődje, az SZDSZ hibáiból és szembemegy a magyar érdekekkel. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke amellett a korrupciós botrányba keveredett Dan Barna államfőjelölt mellett kampányolt Kolozsváron, akinek nem fontos a magyar emberek sorsa. Az eseményen részt vett a magyarellenességéről ismert Dacian Ciolos, a liberális Renew Europe jelenlegi frakcióvezetője is, aki fiatalkorában a fasiszta, magyarellenes Vatra Romaneasca szervezetben tevékenykedett. A Fidesz továbbra is kiáll az erdélyi magyarok saját jelöltje, Kelemen Hunor mellett. Fontosnak tartjuk, hogy minél több erdélyi magyar vegyen részt a november 10-i romániai államfőválasztáson és adja le voksát a magyar jelöltre.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Budapesti luxusüzlet-rablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül