Létrehozva: 2018.05.07.

Félelmetes részletek: váratlanul megnyílt a kripta a gödöllői temetőben

Ráülhetett egy kriptát fedõ márványlapra, így zuhanhatott a majd három méteres mélybe az asszony. Nem volt elég, hogy hatalmasat esett, állítólag a súlyos fedõlap is a nõre zuhant.

A pórul járt asszony szerettei sírját látogatta meg a temetőben. A megdöbbentő baleset valószínűleg azért következhetett be, mert a látogató alatt egyszerűen eltörhetett az emlékhely márványlapja.

Bár a durva eset könnyen halállal végződhetett volna, miután a nő és a márványlap darabjai is több métert zuhantak a kripta mélyére, csodával határos módon a sérültet mégis élve emelték ki. A Blikk szerint a szerencsétlenül járt asszonyhoz mentőhelikopter is érkezett, amely csak egy kilométerre a baleset helyszínétől tudott leszállni, egy játszótér közelében. Ide a nőt mentőautó szállította a temetőből.

Miután a sérült asszonyt elszállították a kripta mellől, egy távoli rokona tűnt fel, aki elárult néhány részletet:

"Mindannyian nagyon aggódunk miatta. A helikopterbe senki nem ülhetett be mellé, így majd a kórházban tudunk meg róla többet. A közvetlen hozzátartozók már a kórház felé tartanak, hogy megtudják, milyen állapotban van" - mondta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság