Létrehozva: 2021.09.08.

Ezt tette a fiatal magyar lány a Ferrarival lerobbant nagypapákkal

Egész Pécs azon a két osztrák nyugdíjason röhögött, akik a belvárosban robbantak le Ferrarijukkal. Az egyikük megpróbálta betolni, de alig boldogult vele, végül egy fiatal lány sietett a segítségére.

Segítség helyett csak kinevették és fotózták azt a két osztrák nyugdíjast, akik Pécs legforgalmasabb kereszteződésében robbantak le egy Ferrari 348-as típusú luxusautóval. Az osztrák rendszámú sportkocsi a piros lámpánál állt, de hirtelen lefulladt, és nem akart beindulni.

Fotó: bama.hu

Mindenki csak nevetett és fényképezett, még akkor sem segítettek, amikor az idős utas láthatóan nehézkesen tolni kezdte a tűzpiros autót – mondta a Borsnak a közelben lévő gyrosos alkalmazottja.

-Sok volt a meló ebédidőben, azért nem tudtunk kiugrani, de bevallom, mi is jót nevettünk a helyzeten, hiszen nem mindennap robban le egy Ferrari Pécsen. Két idős férfi ült benne, az egyik kiszállt, de nem tudta betolni, mindössze egy fiatal lány ugrott oda segíteni. Szerencsére pár perc múlva beindult a járgány, így tovább is hajtottak – tette hozzá a férfi.

Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock

A 304 lóerős Ferrari 348-ast 1989 és 1995 között gyártották, csaknem 9 ezer darab készült belőle. Használtan jelenleg 20–25 millió forint körül mozog az ára. Megjelenésekor egy német autós magazin a világ tíz legjobb járműve közé sorolta. Műszakilag sem maradt el a kor színvonalától, sebessége pedig félelmetes: 278 km/órával tud száguldani.

A legszebb öröm a káröröm

Makai Gábor klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta a Borsnak elmondta, a segítség elmaradása az irigységből fakad.

– Ha azt látjuk, hogy a másik többre vitte, mint én, akkor elmarad az empátia, az odafordulás. Ilyenkor örülünk annak, hogy az illetőnek kára keletkezett. Ezzel duzzasztjuk az önértékelésünket – magyarázta Makai Gábor.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mutatjuk hol lesz eső és szélvihar a hétvégén

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Szentendre balliberális polgármestere megtiltotta egy keresztény jelkép használatát

ripost.hu

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ideje végképp eldöntenünk, hogy tényleg akarunk-e mai nyugati és európai ország lenni

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen