Létrehozva: 2021.02.17.

A fiataloknak mindegy, milyen oltást kapnak?

Van, aki fél az amerikai gyógyszermultik trükkjeitől, mások viszont nem bíznak a keleti vakcinákban. Egy Instagramon végzett gyors közvélemény-kutatás arra mutatott rá, hogy a fiatalok többségének mindegy, hogy milyen oltást kap.

Megoszlik a budapestiek véleménye arról, melyik oltást szeretnék a leginkább megkapni. A fiatalokat viszont csak egy érdekli igazán: hogy minél hamarabb beoltsák őket, hogy végre szabadabban élhessünk – írja a Metropol.

Csaknem százan szavaztak, 90 százalékban 30 év alattiak. 45 százaléknak számít, milyen vakcinát kap, a szavazók 55 százaléka szerint ez teljesen mindegy. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerint nem érdemes különbséget tenni a vakcinák között és úgy tűnik, hogy ezzel a többség tisztában van. A lényeg, hogy mihamarabb újrainduljon az élet.

Kosinszki Krisztina:

„Szerintem felesleges különbséget tenni a vakcinák között. Kizárt, hogy egy-egy ország veszélybe akarná sodorni a saját állampolgárait, ráadásul most az egész világ azt figyeli, hogy ki tud ebből a helyzetből győztesként kijönni. Kétlem, hogy a gyártók kockáztatni szeretnék a jó hírnevüket”

Kovács Péter:

„Nekem teljesen mindegy, hogy mivel oltanak be. Ha itthon engedélyezték, akkor nagy valószínűséggel biztonságos, ugyanis nálunk nagyon szigorúak az ezzel kapcsolatos törvények. Attól sem tartok, hogy az EU nem engedélyezi a keleti oltóanyagokat. Egy a fontos, hogy túl legyünk ezen az egészen, és újrainduljon az élet.”

Mező Sándorné:

„Az orosz állítólag nagyon jó, több ismerősöm is megkapta már, és nem tapasztaltak semmilyen különösebb mellékhatást. Bízom az ő példájukban. A Pfizertől sem zárkózom el, de mivel idős vagyok, valószínűleg a Szputnyik V-t kapom. A kínaitól tartok kicsit. Meglátjuk, örömmel állok elébe, a lényeg, hogy minél hamarabb beoltsanak.”

Magyarországon már ötféle vakcina áll rendelkezésre

Már régóta oltanak az amerikai Pfizer-, illetve Moderna-oltással, de a múlt hét óta már a brit AstraZenecát és az orosz Szputnyikot is alkalmazták, hétfőn pedig megérkezett a kínai Sinopharm oltóanyaga is, ami első körben több mint negyedmillió ember oltására elegendő.

Szlávik: Mindegyik vakcina ugyanazt tudja

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa
MTI/Kovács Attila

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa korábban a Metropolnak mesélt a vakcinával kapcsolatos tévhitekről. Sokan például azt hiszik, hogy egyes oltóanyagok túl gyorsan készültek el, ezért veszélyesek. A szakember ezt egyértelműen cáfolta. „A vakcina minden protokolláris fázison végigment, egyik fázist sem hagyták ki vagy gyorsították meg. A vakcinák között nem érdemes különbséget tenni, hisz mindegyik ugyanazt tudja: nagy valószínűséggel megvéd a koronavírustól, ami a korlátozások nélküli, szabad élet kulcsa” – mondta.

550 ezer kínai vakcina érkezett hétfőn

Megérkezett Pekingből a kínai vakcina-szállítmány, a háziorvosok fognak vele oltani, amint megkapja a készítmény a magyar engedélyt, elkezdik a szakemberek az oltást.

Kétfajta oltóanyag is érkezik a héten:

  • a kínai Sinopharm-vakcinából 550 ezer vakcina érkezett 84 hűtőkonténerben, ez 275 ezer ember oltására elegendő. A szerződés szerint február végéig kellett volna ennek a mennyiségnek hazánkba érkeznie, de a vállaltnál korábban és több koronavírus elleni oltóanyagot kaptunk. Az oltási terv alapján a háziorvosokhoz kerül majd a szállítmány azután, hogy a Népegészségügyi Központ elvégzi a szükséges vizsgálatokat és az oltóanyag felhasználására engedélyt ad.
  • A Pfizer-vakcinból összesen 102 960 ezer adagnyi érkezik Budapestre. Az oltóanyag 51 ezer ember számára elegendő.
  • Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

    origo.hu

    Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

    metropol.hu

    „Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

    vg.hu

    Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

    ripost.hu

    Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

    vg.hu

    Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

    origo.hu

    Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

    lakaskultura.hu

    Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

    ripost.hu

    Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

    vg.hu

    Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

    ripost.hu

    Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

    ripost.hu

    „48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    POLITIK

    Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

    POLITIK

    Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

    POLITIK

    Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

    POLITIK

    Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

    POLITIK

    Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

    POLITIK

    Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút

    POLITIK

    Az oroszok újra Herszont támadják

    POLITIK

    A brit légierő hat vadászgépe Romániába érkezett