A Belgium keleti országrészben fekvő Liege illetékes bírósága az Iszlám Állam nevű terrorszervezet korábbi harcosának feleségét ítélte terrorista tevékenység vádjával egy év felfüggesztett börtönbüntetésre, és kötelezte 6 ezer euró (mintegy 2,1 millió forint) megfizetésére. A Liege közelében fekvő, a belga szélsőséges iszlamisták egyik fellegvárának tartott Vervier városából származó, akkor 20 éves nőt a magyar határon fogták el 2014-ben. A nő gyermekével együtt útban volt, hogy csatlakozzon a terrorszervezet oldalán harcoló férjéhez, akivel 2012-ben kötött házasságot. A férfi, Lotfi Aoumeur, aki még abban az évben Szíriába távozott, az egyik közösségi oldalon közzétett videófelvételen Belgium területén tervezett terrortámadások elkövetésével fenyegetett. Információk szerint a férfi a terrorszervezet iraki területen folytatott harcaiban halt meg úgy, hogy öngyilkos merényletet követett el. Sajtóbeszámolók szerint a terrorista csoport tevékenységében való részvétellel vádolt nő a tárgyalás folyamán azzal védekezett, hogy férje hamis ígéretekkel kívánta magához csalni, Szíriába pedig humanitárius céllal indult. A bíróság azonban azt közölte, bizonyítékok állnak rendelkezésre, amelyek szerint a vádlott azért indult a Közel-Keletre, hogy ott csatlakozzon a terrorszervezethez férje oldalán. Korábban nyilvánosságra került adatok szerint legkevesebb 630 dzsihadistát tartanak nyilván a belga terrorista harcosok adatbázisában. Ez idáig legalább 121-en tértek vissza a korábban Szíria, vagy Irak területén, az Iszlám Állam terrorszervezet kötelékében harcolók közül Belgiumba. Legtöbbjük ellen bírósági eljárás indult- Legalább 44 esetben született letöltendő börtönbüntetésről szóló ítélet. Az eljárás alá nem vontakat és a szabadlábon védekezőket a biztonságért felelős hatóságok és a rendőrség helyi egységei ellenőrzés alatt tartják. Az ellenőrzés intenzitása attól függ, hogy az egyén milyen fokú veszélyt jelent a társadalomra. Szakértők szerint sok európai útlevéllel rendelkező korábbi harcos szolgált, vagy szolgál most is az Iszlám Állam kötelékében. Visszatérésükkel a terrortámadások elkövetésének veszélye fennáll Európában.