Létrehozva: 2018.12.16.

Gulyás Gergely: Tüntetni lehet, de rendőrökre támadni bűncselekmény

A Miniszterelnökséget vezetõ miniszter szerint az ellenzék magatartásával és üzeneteivel erõszakos fellépésre hív fel a rendõrök ellen, a rendõrség "törvényesen és arányosan" intézkedett a szerda óta tartó tüntetéseken, amelyek szervezõi és résztvevõi között "Soros György kitartottjai" nagy számban vannak jelen.

Gulyás Gergely a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában arról is beszélt, hogy szerinte nem valós társadalmi elégedetlenségről, hanem egy szűk kisebbség agresszív fellépéséről van szó. A miniszter értékelése szerint az Országgyűlés szerdai ülésen - bár az ott történtek miatt ezek kissé feledésbe merültek - nagyon fontos döntéseket hozott a Ház, ezek béremelést jelentenek a honvédelmi és a belügyminisztériumi, valamint a központi közigazgatásban dolgozóknak, továbbá nyugdíjemelésről is határoztak.

A közigazgatási bíróságok felállítását, "helyreállítását" pedig a rendszerváltozás egyik adósságának nevezte, hiszen azokat 1949-ben a kommunista állampárti hatalom szüntette meg. Úgy fogalmazott: ha csak ezeket a döntéseket néznék, akár széles körű elégedettségről is lehetne beszélni, de a Munka törvénykönyvének módosítása miatt keltett "ellenzéki hisztéria parlamenti előadása" egészen "elképesztőre" sikerült.

Hozzáfűzte: a lassan három évtizedes magyar jogállami, demokratikus időszakban nem fordult elő, hogy politikai erők "erőszakkal kívánják megakadályozni az Országgyűlés törvényes működését". Egyetértett Kövér László házelnökkel abban, hogy ez "puccskísérlet" volt.

Gulyás Gergely kiemelte: a parlamenti többség "méltóságát, alkotmányos elkötelezettségét és demokratikus meggyőződését igazolja", hogy ilyen körülmények között is sikerült törvényes keretek között, a házszabálynak megfelelően lebonyolítani az ülést.

A szerda óta tartó tüntetésekről azt mondta: a kormánynak nagyon fontos, hogy a gyülekezés alkotmányos alapjogát mindenki gyakorolhassa.

Ez 2006 kivételével, amikor a szocialista kormányzás alatt az alkotmányos alapjogaikat békésen gyakorló tüntetőkkel szemben is "brutális erőszakkal" léptek fel a rendőrök, mindig adott volt - jegyezte meg.

A mostani tüntetők egy szűk csoportja  azonban kifejezetten erőszakot alkalmazva lépett fel rendőrökkel szemben, és ezt megbocsáthatatlannak tartja a kormány - jelentette ki a miniszter.

Gulyás Gergely véleménye szerint attól, hogy az ellenzéki oldal az "abnormalitás" irányába nyitott, még meg kell őrizni az ország demokratikus rendjét, és ez azt jelenti, hogy tüntetni és a kormánnyal egyet nem érteni mindenkinek van lehetősége, de rendőrökre támadni, füstbombát dobni nem, ezek súlyos bűncselekmények.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Lerántjuk a leplet: ennyi Fülöp-szigeteki vendégmunkás van Magyarországon – jóval több, mint amit a KSH állít

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Így romantikázott férjével Palvin Barbi — Fotó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük