Létrehozva: 2021.06.01.

Gyurcsány polgármestere kiárusítja az újbudai ingatlanokat, több milliárd a tét

Az utóbbi hetekben zárultak le azok a pályázatok, amelyeket a Újbuda vezetése írt ki nagy értékű ingatlanok értékesítésére. Több milliárd forint a tét.

László Imre, Újbuda Gyurcsány-párti polgármestere és a kerület baloldali vezetése másfél évvel a választások után soha nem látott mértékben gyorsította fel az önkormányzati ingatlanok eladását. Több milliárd forint a tét – írja tényfeltáró cikkében a a Bennfentes. A portál utánajárt a telekspekulációs ügynek, és cikkében megmutatta, melyik ingatlanokról van szó.

Dobra vertek egy iskola egyetlen kertjeként funkcionáló területet, egy olyan ősfás, zöld saroktelket (helyi civil mozgalmi nevén: Saroktelket), ahol az ott élők parkot szerettek volna létesíteni, s amit amúgy el sem adhatnának.

Meghirdetett az önkormányzat egy csaknem százéves, gyönyörű villát a Gellért-hegy oldalában, amelyben korábban fogyatékos személyek nappali ellátását végezték, később kulturális célokra akarta hasznosítani a 2019 előtti, fideszes kerületvezetés.

A pakettben benne volt az albertfalvai termelői piac, amelynek külső utcafrontján kéttucatnyian bérelnek üzlethelyiségeket, és saját költségen pofozták őket helyre. Minden bizonnyal menniük kell, ahogy az Andor utca 60. alatti ipartelep bérlőinek is – ezt az ingatlant úgy adja el a kerület, hogy egyébként több tíz millió forint nyereséget termelt évről évre az önkormányzatnak, s olyan bérlői vannak, mint a különféle gyermekterápiákkal foglalkozó Fejlesztőház.

Mi lehet a célja az eladásnak? Hogy a jövőben a későbbi vevőnek termelje ezt a profitot a telephely az önkormányzat helyett?

Újbuda baloldali vezetése 1,6 milliárd forintért akar ingatlanokat eladni – derült ki korábban a kerület költségvetéséből. A Fidesz szerint a haverokra megy majd a pénz. Mint ismert, a baloldali vezetésű főváros is nagy ingatlankiárusításba kezdett.

„Tudta-e Ön, hogy Újbuda baloldali vezetésű önkormányzata több mint 200 000 négyzetméternyi ingatlant akar eladni?” – tette fel a kérdést a kerületi Fidesz mai Facebook-bejegyzésében. A nagyobbik kormánypárt ezzel arra utalt, hogy a városrész elfogadott, idei évre vonatkozó költségvetése szerint az önkormányzat 1,6 milliárd forint értékben tervez ingatlanokat eladni. Elutasítjuk az önkormányzati vagyon elherdálását, felélését - kommentálták a posztban, hozzátéve, hogy „előkerült a régi, jól bevált recept, ahogy Molnár Gyula és Lakos Imre csinálta.” A Fidesz újbudai csoportja úgy látja, hogy a pénz a haverokra fog majd menni. A főváros szintén nagyszabású ingatlanértékesítésbe kezdett, a baloldali városvezetés megközelítőleg 8,2 milliárd forint bevételt vár hetvenkét ingatlan értékesítéséből. A fővárosi önkormányzat által legmagasabb áron meghirdetett ingatlanegyüttest már el is adták. A XXIII. kerületi Szentlőrinci úton található kilenc darab telekre nettó hatszázmillió forintos vételáron találtak nyertes pályázót, de a II., III., XI. és XVIII. kerületekben is értékesítettek ingatlanokat, nettó 1,1 milliárd forintért.
A Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat is megkezdte Budapest vagyonának felélését, megközelítőleg 8,2 milliárd forint bevételt vár hetvenkét ingatlan értékesítéséből.
A korábbi ciklusban nem volt arra példa, hogy egyszerre ennyi ingatlant adjanak el. Az önkormányzat tájékoztatása szerint a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. idén hetvenkét ingatlan értékesítését tervezi, és ebből nettó 8 216 867 500 forint bevétellel számol. Tizenhárom ingatlan pályáztatása már zajlik. A főváros visszavonta két nagy értékű ingatlanpályázatát. Az egyik egy pilisszántói, egykoron iskolaként üzemelő, jelenleg zarándokszállóként működő kastély, amelyet 341 millió forintért árult tulajdonosa, a fővárosi önkormányzat. A másik az újpesti víztorony mellett álló telek: a csaknem ötezer négyzetméteres, eddig népszerű közparkot hirdették meg, és helyi információk szerint a területen bevásárlóközpont vagy akár több százlakásos társasház építését tervezték. XVI. kerületben a fideszes vezetést megkerülve, a helyieket meg sem kérdezve egy bevásárlóközpont építése előtt nyitnák meg az utat a városrészben Karácsony Gergely főpolgármester és baloldali szövetségesei. A cinkotai strand területét a tulajdonos kérését civil kezdeményezésnek beállítva akarják rekreációs területből vállalkozási területbe átsorolni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Úgy tette vissza a leszakadt lökhárítót, ahogy senki, a végén jött a zseniális slusszpoén - videó

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

life.hu

Bevállalós technikával küzdött a betegségével Katalin hercegné

ripost.hu

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Új vonat a török látványosságok mentén

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Ukrán drónok felgyújtottak egy orosz üzemanyag bázist

POLITIK

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

POLITIK

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött