Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.04.02.

4 millió forinttal támogatta Brüsszel a szír terroristavezért

Az Iszlám Állam hóhérjaként emlegetett Hasszán F. ügyvédjének azt mondta, hogy migránskártyájára a havi 500 eurós utalásokat csak azután függesztették fel, hogy Magyarországon elfogták. Vagyis mintegy 4 millió forintos uniós támogatáshoz juthatott.

Letartóztatása óta a legszigorúbb biztonsági körülmények között tartják fogva a terrorizmussal gyanúsított Hasszán F.-et.

A szír férfi azt állítja, hogy 2014-ben hagyta el Szíriát a családjával. Először Törökországba érkeztek, ahonnan 2016 márciusában mentek tovább Görögországba. Ott nagyjából fél évvel később kapták meg az ENSZ által biztosított migránskártyát, melyre havi 500 euró, azaz több mint 150 ezer forint érkezett az Európai Uniótól. Az Iszlám Állam hóhérjaként emlegetett Hasszán F. ügyvédjének azt mondta, az utalásokat pedig csak azután függesztették fel, hogy Magyarországon elfogták, és ezért nem tudott jelentkezni a görög hatóságoknál, ami egyik feltétele a juttatásnak – közölte az M1 Híradója. Vagyis ez idő alatt csaknem 4 millió forinttal támogatta Brüsszel a terrorizmussal gyanúsított férfit.

Azt, hogy Hasszán F.-nek volt migránskártyája, már az Európai Bizottság szóvivője is megerősítette. Natasha Bertaud azt mondta: tudomásukra jutott, hogy a szóban forgó személy részese volt a programnak, amely a nemzetközi védelemre szorulók támogatását szolgálja Görögországban. A szóvivő ugyanakkor a múlt héten még arról beszélt, nem tudják, hogy szerepelt-e  a támogatásra jogosultak névjegyzékében. Azt is mondta, pontosan tudják, hogy melyik kártya kinek a birtokában van, ugyanis mindegyikhez tartozik egy szám, és a kártyabirtokosokat havonta ellenőrzik.

De hogyan kaphatott migránskártyát a terroristavezér, ha olyan szigorú az ellenőrzés?

– ezt már Halász János kérdezte keddi sajtótájékoztatóján.

A Fidesz-frakció szóvivője elmondta, a brüsszeli bizottság hétfői nyilatkozata után, egyre több kérdés fogalmazódik meg a migránskártyákkal kapcsolatosan. Brüsszel azt már elismerte, hogy a Magyarországon elfogott szír terroristavezér is kapott migránskártyát, de a brüsszeli nyilatkozatok alapján nagyon sok még a tisztázandó kérdés – mondta Halász János.

A kormánypárti politikus hangsúlyozta, a brüsszeli bizottság eddigi magyarázatai egyáltalán nem megnyugtatóak, sőt egyre inkább úgy tűnik, hogy komoly biztonsági kérdéseket vetnek fel ezek a migránskártyák, mert alkalmasak a migráció és a terrorizmus finanszírozására is.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

„Ez egy szép találat” - Magyar Pétert elképesztő magyarázattal állt elő a DatAdat ügyben + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak