Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.03.13.

A Fidesz kizárásának terve Brüsszel bosszúja

A magyarok döntõ többsége szerint a Fidesz Európai Néppártból való lehetséges kizárása mögött többek között az áll, hogy Brüsszel nem támogatja a magyar kormányt Európa keresztény kultúrájának megvédésében, a magyar családok melletti kiállásban, Soros György és Jean-Claude Juncker pedig bosszút akarnak állni a kormányzati kampány miatt - állapítja meg a Századvég legújabb kutatása.

Az elmúlt hetek egyik meghatározó eseménye volt, hogy az Európai Néppárt több tagpártja kezdeményezte a Fidesz kizárását vagy tagságának felfüggesztését. A Néppártot erősen megosztotta az ügy, hiszen

a kizárást támogató pártokkal szemben több párt képviselője kiállt Orbán Viktor és a Fidesz mellett.

 A Századvég friss közvélemény-kutatása annak járt utána, hogyan látják a magyar választók a Fidesz lehetséges kizárását a Néppártból.

A megkérdezettek 72 százaléka hallott arról, hogy felmerült a Fidesz kizárása az Európai Néppárt soraiból.

A magyarok döntő többsége szerint az Európai Néppárt azért büntetné a Fideszt, mert az kiáll a magyar választók akarata mellett.

A válaszadók kétharmada (67 százaléka) úgy látja, szerepet játszik a Fidesz tervezett kizárásában az, hogy Magyarország meg akarja védeni Európa keresztény kultúráját, de Brüsszel ezt elutasítja.

A válaszadók többsége (61 százalék) szerint

a kizárás felmerülése mögött Soros György és Jean-Claude Juncker bosszúja is meghúzódhat a bevándorláspártiságukat kritizáló kormányzati kampány miatt.

A megkérdezettek 58 százaléka szerint az is szerepet játszik a tervezett kizárásban, hogy a kormány a migráció helyett a családokat támogatná, de Brüsszel ezt szintén elutasítja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti