Létrehozva: 2020.07.25.

A Hitlert méltató DK-s László Imre most színt vallhat

Újbuda Fidesz–KDNP-s önkormányzati képviselői kiállnak a holokauszt áldozatai és az újbudai emberek jó híre, méltósága mellett.

Mivel a baloldal továbbra is hallgat László Imre polgármester Hitlert mentegető felszólalása kapcsán, a kormánypárti képviselők rendkívüli képviselő-testületi ülés összehívását kezdeményezték.

Politikai nyilatkozatban, rendkívüli testületi ülésen ítélnék el a XI. kerület kormánypárti önkormányzati képviselői az olyan kijelentéseket, – közte László Imre DK-s polgármester Hitlert méltató képviselő-testületi felszólalást –, melyek az önkényuralmi rendszerek emberiesség elleni cselekedeteit igazolni törekszenek, ezzel megsértve az áldozatok emberi méltóságát és kegyeleti jogait – értesült a Magyar Nemzet. A Jankó István és Szabó László, a Fidesz–KDNP önkormányzati képviselői által jegyzett dokumentumban az őket megválasztó újbudai emberek jó hírének biztosítására is különös hangsúlyt fektetnek. Elengedhetetlennek tartják, hogy a kerület lakosságát ne kapcsolják össze a DK-s polgármester, László Imre nácizmust mentegető kijelentésével. A tervezetben külön kiemelik, hogy az önkormányzat mellett az újbudaiak is elhatárolódnak minden ilyen típusú megnyilatkozástól. Egyúttal vitathatatlannak és megkérdőjelezhetetlennek tartják az emberek egyenjogúságát és az emberi méltóság egyetemlegességét.

A Fidesz–KDNP önkormányzati képviselői a lehető legkorábbi, hétfői időpontot kérték László Imre baloldali polgármestertől az ülés összehívására és a politikai nyilatkozat sürgős jelleggel történő megtárgyalására, mivel a sorozatos, kerületet ért támadások és a hosszú hallgatás egész Újbudára rossz hatással van. A rendkívüli ülés lehetőséget ad a teljes képviselő-testület és a vállalhatatlan kijelentéseket tevő László Imre polgármester számára is, hogy hitvallást tegyen az alapvető emberi jogok mellett.

A Hitlert méltató DK-s politikus kijelentését pártja nem elítélte, hanem mentegette (Fotó: MTI)

Amint arról a Ripost is beszámolt: néhány héttel ezelőtt Adolf Hitler munkásságát méltató kijelentéssel sokkolta nemcsak az Újbudaiakat, de az egész országot a XI. kerület Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP támogatásával megválasztott polgármestere, László Imre.

A történteket tovább súlyosbítja, hogy a gyurcsányista politikus közfeladat ellátása közben, a képviselő-testületi ülésen méltatta a nemzetiszocialista diktátort. Az is több mint kellemetlen volt, hogy a DK-s politikus Nelson Mandelát összekeverte Josef Mengelével, az auschwitzi haláltábor náci orvosával.

A városatyától a mai napig nem határolódott el a baloldal, ezt pedig elfogadhatatlannak tartják a Fidesz–KDNP kerületi képviselői.

A kijelentést követően többször hangot adott szilárd álláspontjának Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője is, aki hangsúlyozta, vállalhatatlan a kerületvezető kijelentése, nem lehet pozitív példákat felsorolni Hitler életéből. A kerület országgyűlési képviselőjeként különösen szomorúnak tartja, hogy László Imre polgármester, aki az „önkormányzat arca” is egyben, ilyen megdöbbentő állításokat tesz, úgy véli, a közéletbe nem való az a politikus, aki nem tiszteli a választóit, az embereket.

A botrányos, vállalhatatlan kijelentések miatt a kormánypárti politikusok mellett számos közéleti személyiség, vallási vezető, sőt ellenzéki politikus is határozott véleménynyilvánítással élt, hangsúlyozva, a kijelentés súlya túlmutat a bocsánatkérés keretein. Magyarország Alaptörvényében is szerepel, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának, nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának megsértésére.

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

hirtv.hu

Fordulat következett be a Nemzeti Színházban történt balesetről szóló nyomozásban

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

A gazdasági együttműködés fokozása, ezért jön a kínai elnök

POLITIK

Itt a teljes névsor: Ők indulnak Budapesten a polgármesteri címekért

POLITIK

Zelenszkij elleni merényletet hiúsítottak meg?

POLITIK

Gyurcsány emberei Karácsony csapatában

POLITIK

Az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből

POLITIK

Akár minden második szavazatot a Fidesz kaphat a választáson