Létrehozva: 2019.06.09.

Hidvéghi elmondta, mit lép Brüsszelben a Fidesz

A Fidesz döntése lesz, hogy az Európai Néppártban látja a leghatékonyabbnak politikája képviseletét vagy más keretek között.

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Kossuth rádióban úgy fogalmazott, az Európai Néppárt "se hús, se hal, balfelé mozduló politikája" gyengülést hozott, ezért a pártcsalád irányultságát "jobboldalra kellene vinni".

Hidvéghi Balázs arról számolt be, hogy a néppártban őszinte elismerés övezi a Fidesz-KDNP választási eredményét, sokan pedig reményüket fejezték ki, hogy a magyar kormánypártok maradnak az Európai Néppártban.

A politikus ezzel összefüggésben megerősítette, a néppárti tagság nem önmagáért való céljuk, valódi szándékuk ugyanis, hogy a "magyaroktól kapott felhatalmazást" tettekre váltsák.

Úgy fogalmazott: a magyarok arra szavaztak óriási többséggel, hogy álljunk ki a bevándorlás ellen, a nemzetek Európája koncepciót képviseljük, ragaszkodjunk a magyar nemzeti szuverenitáshoz és "szembemenjünk azzal a rossz brüsszeli politikával, amely az elmúlt években meggyengítette Európát".

Kiemelte, ezt a feladatot olyan körben kívánják elvégezni, amelyben a legtöbb esélyük nyílik a megvalósításra. "Amennyiben ez az Európai Néppárton belül végezhető el a legjobban, akkor ott, ha máshol, akkor pedig ott" - tette hozzá.

Hidvéghi Balázs kitért arra is, hogy az Európai Néppárt frakcióvezetőjének kijelölése nem igazi választás volt, hanem azon a szokáson alapuló automatizmus, amely szerint a legnagyobb nemzeti csoport megkapja ezt a pozíciót, ha kéri. Azt mondta, nem származott volna előny abból, ha ezzel szembemennek, noha fenntartják véleményüket, hogy az újra frakcióvezetőnek választott Manfred Weber nem alkalmas jelölt az Európai Bizottság élére.

"Egyéb hiányosságai mellett ennek az is oka, hogy megsértette a magyarokat" - fogalmazott a kormánypárti politikus. Megjegyezte, Manfred Weber "nagyon szeretne valamilyen pozíciót magának megszerezni", ezért sokszor egymásnak ellentmondó dolgokat állít. Példaként említette, hogy miközben Manfred Weber legutóbb a határvédelem fontosságáról és a migráció elutasításáról beszélt, arról is szót ejtett, hogy a liberálisokkal és baloldaliakkal kell együttműködni, holott ők nyíltan bevándorláspártiak.

Hidvéghi Balázs közölte, a Fidesz-KDNP megválasztott képviselői azt a célt tűzték ki, hogy vezető pozíciókat szerezzenek az EP szakbizottságaiban. A magyar kormánypártok tizenhárom képviselője a harmadik legnagyobb nemzeti csoportot alkotja az Európai Néppártban: "kifejezetten nagyok vagyunk, ez nekünk mindenképpen egy politikai erőt ad odakint és meglehetősen tiszteletet parancsol" - mondta.

A Fidesz új EP-képviselője kijelentette, Magyarország helyzete nem gyengül, ha a Fidesz nem lesz az Európai Néppárt tagja. Az országot érintő kérdésekben ugyanis olyan politikai viták döntenek, amelyekben a közös érdekek, értékek döntenek. Példaként említette, hogy a visegrádi országok együttműködése annak ellenére erősödik, hogy a négy tagállam kormánya négy különböző pártcsaládhoz tartozik.
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt

POLITIK

Újabb orosz támadások Ukrajnában