Létrehozva: 2021.04.10.

Hollik: a baloldal vakcinaellenes kampányt folytat

Ezt bizonyítja egy, a parlamenthez benyújtott határozati javaslat is, amelyet valamennyi baloldali párt aláírt.

A baloldal vakcinaellenes kampányt folytat, ezt bizonyítja egy, a parlamenthez benyújtott határozati javaslat is, amelyet valamennyi baloldali párt aláírt – közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója szombaton az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában.

Hollik István azt mondta, a javaslat megtiltotta volna a 65 év felettieknek a koronavírus elleni keleti vakcinák beadását, és brüsszeli jóváhagyáshoz kötötte volna a keleti vakcinákat, ellehetetlenítve használatukat Magyarországon.

„Az oltásellenes baloldali határozat újabb bizonyíték arra, hogy ha a baloldalon múlna, sokkal rosszabb lenne a helyzet, mint jelenleg” – hangsúlyozta, hozzátéve: „fényévekre tartanánk” a 65 év felettiek teljes átoltottságáról, és „nemhogy a hárommillió beoltottat nem közelítenénk, de még a másfél milliót sem értük volna el”.

Hollik István a javaslatot aláírók között említette Gyurcsány Ferencet, a DK elnökét, Jakab Pétert, a Jobbik elnökét, Tóth Bertalant, az MSZP társelnökét, Ungár Pétert, az LMP országgyűlési képviselőjét és Szabó Tímeát, a Párbeszéd társelnökét.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tragikus hír érkezett a kávéról

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-