Létrehozva: 2020.04.20.

Írd alá! Székelyföldért mozgassuk meg Európát!

Ma van az utolsó nap! A cél: összegyűjteni 1 millió aláírást.

Egymillió uniós állampolgárnak kellene aláírnia azt a kezdeményezést, amit a Székely Nemzeti Tanács indított azért, hogy az EU nemzeti kisebbségei pályázhassanak európai támogatásokra. Az aláírásgyűjtés határideje ma, azaz május 7-én lejár… Egy nagy hajrával sikerülhet!

Papíron és az interneten is alá lehet írni a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által indított nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezést. Tavaly június óta gyűjtik az aláírásokat, és egy nagy összefogással meglehet a bűvös egymillió. A cél érdekében Pesty László, az SZNT petíciójának kampányfőnöke csapatával egy külön honlapot is létrehozott írdalá.hu néven, melynek célja a minél nagyobb mozgósítás.

Együtt a baszkokkal, katalánokkal és a többi nemzeti régióval

A kezdeményezés általában szól a nemzeti régiókról Európán belül. A székelyek mellett tehát a baszkok, a katalánok, a korzikaiak, a bretonok, a dél-tiroliak és a vallonok – azaz Európa nemzeti régióinak képviselői – közösen léphetnek fel azért, hogy a nemzeti régióknak adják meg az őket megillető jogokat az EU-ban. A kezdeményezés szerint a cél az, hogy biztosítsák a nemzeti régióknak a hozzáférést az EU-s alapokhoz, forrásokhoz, és közben meg kell teremteni a garanciákat sajátosságaik fenntartásához, hogy az Unió kulturális sokszínűsége is fennmaradjon.

A DK-t szokás szerint nem érdekli

A kezdeményezéshez egyébként számos magyar politikus is csatlakozott, párthovatartozástól függetlenül. Egyedül Gyurcsány Ferenc és a DK határolódik el látványosan az aláírásgyűjtéstől, őket érezhetően most sem érdekli a nemzeti kisebbségek ügye.

„Ha nem sikerül, nagy baj lesz”

„Ez Székelyföldért van. Miután elvették és el akarják venni tőlünk nyelvünket, zászlóinkat, feliratainkat, magyar nyelvünket, és a román állam azon van, hogy minket beolvasszon a többségbe, a nemzetállamba, mi igenis, ki kell álljunk érdekeinkért” – jelentette ki korábban Bíró Edith, az SZNT székelyudvarhelyi elnöke.

„Ha nem jön össze az egymillió aláírás, akkor annak nagyon hosszú időszakra nagyon súlyos következményei lehetnek. Brüsszel hosszú időre eltemetheti ezt az egész kérdést” – nyilatkozta Pesty László a Magyar Nemzetnek, majd hozzátette:

Muszáj sikerülnie a küldetésnek, különben nagy baj lesz.

 

Így lehet aláírni a kezdeményezést az interneten. Csak 1 perc! Keresse fel a nemzetiregiok.eu oldalt. Kattintson a bal felső sarokban található narancssárga Támogatom gombra. Az oldalon lévő legördülő menüben válassza ki azt az országot, melynek állampolgára. Válassza ki, mely dokumentum adatainak megadásával igazolja magát: személyi igazolvány vagy útlevél. Adja meg a kiválasztott dokumentum számát. Adja meg keresztnevét / keresztneveit – ahogyan a dokumentumban szerepel. Adja meg vezetéknevét. Adja meg állampolgárságát Az ellenőrző mezőben adja meg a képen látható karaktereket és fogadja el az adatvédelmi nyilatkozatot. Nyomja meg a Támogatom gombot. +1) Ossza meg a kezdeményezést a Facebookon vagy emailben továbbküldve!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

life.hu

75 éves lett a hollywoodi díva: övé a filmtörténet legforróbb erotikus jelenete

mandiner.hu

Kekeckedett Szijjártóval a külföldi műsorvezető, a miniszter frappáns mondattal tette helyre (Videó)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Másfélszeres emberelőnye lehet Oroszországnak

POLITIK

Szentkirályi Alexandra: Takarítsuk ki Gyurcsány embereit!

POLITIK

Menczer Tamás: A valaha volt legerőteljesebb EP-kampányt kezdtük el

POLITIK

Újabb fegyvergyárakat építenek az oroszok

POLITIK

Ukrán drónok felgyújtottak egy orosz üzemanyag bázist

POLITIK

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

POLITIK

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói