Létrehozva: 2016.01.07.

Ismét terrortámadás történt Párizsban, a férfin robbanóöv volt!

A rendõrök lelõtték a támadót, aki Allah Akbar, azaz Isten a legnagyobb kiáltással rátámadt egy párizsi rendõrségi épületre.

A párizsi rendőrség agyonlőtt egy férfit, aki késsel és testére erősített robbanószerkezettel akart berontani a rendőrség épületébe.

A merényletkísérletre éppen akkor került sor amikor a francia köztársasági elnök a Charlie Hebdo szatirikus lap elleni támadás egyéves évfordulóján tartott megemlékezésen beszédet mondott

Szemtanúk arról számoltak be, hogy

két-három lövést lehetett hallani. A bejárat előtt elterülő holttestet egy rendőrségi robot vizsgálta át.

A rendőrség a környező épületekben lakókat arra kérte, hogy zárják be az ablakokat és menjenek el az erkélyekről, mert "valós a veszély."

Miután a robot átvizsgálta a holttestet, a rendőrök elkezdték az agyonlőtt támadót átkutatni.

Helyszíni beszámolók szerint a férfi "Allah Akbar" felkiáltással próbált meg bejutni az épületbe. A belügyminisztérium szóvivője elmondta, hogy bombaöv volt a támadón.

Nevük mellőzését kérő rendőrségi források szerint a férfi ruházatában vezetékek futottak, ezért tűzszerészek érkeztek a helyszínre.

Egy szintén név nélkül nyilatkozó rendőr azt is elmondta, hogy valószínűleg nem egyszerű bűncselekményről, hanem kitervelt terrortámadásról van szó.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Vízhordó melltartó, öngyújtós parfüm, és a nagymellű felszolgálók légitársasága - ez mind igaz

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

metropol.hu

„Hú, de szép lány!” – Sydney van den Bosch exférjére is újra rátalált a szerelem

vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

POLITIK

A Fidesz a valaha volt legerősebb EU-kampányra készül

POLITIK

A britek szerint az oroszok külföldi zsoldosokat toboroznak

POLITIK

A Lánchíd-botrány az elmúlt évek legnagyobb korrupciós ügye

POLITIK

Inog a szék Ursula von der Leyen alatt

POLITIK

Francia zsoldosokat támadtak az oroszok?

POLITIK

A külföldi finanszírozók érdekeit képviseli Magyar Péter