Létrehozva: 2019.09.20.

Karácsony megint hazudott, autóval jár, nem kerékpárral

Nem tudni, miben bízott Karácsony Gergely, amikor ki merte jelenteni, hogy a környezetvédelem jegyében Budapesten csak kerékpáron közlekedik. Természetesen kiderült, hogy ez nem így van. Vajon miből gondolta, hogy nem fog lebukni?

A nyilvánvalóan teljesen alkalmatlan zuglói polgármester hosszú Facebook-posztban siránkozott amiatt, mert egy fotós követte minap az utcán – olvasható a 888.hu-n.

Kerékpárral kampányol, de autóval jár

A közösségi oldalára kitett irományban Karácsony maga ismerte be, hogy saját ígéreteivel szemben most már nem is kerékpárral jár, hanem egy bérelt gépjárművel közlekedik. Mint ismert, az ellenzéki roncsderbi tagja azt vallotta, hogy ő csak kerékpárral jár a városban, annyira zöld, erre most szembeköpi a budapestieket azzal, hogy autózik.

Karácsony azzal magyarázta a szószegést, hogy a kampány finisében nagyon sok a dolga, ezért kellett egy Skodát bérelniük.

A főpolgármesteri székre ácsingózó jelöltnek nem az a baja, hogy lefotózták, hanem az, hogy kiderült, hogy mégsem biciklivel közlekedik, miközben erre építette a kampányát. Ezzel is csak azt bizonyítja, hogy alkalmatlan és folyamatos ellentmondásba keveredik – közölte az ügyre reagálva a Fidelitas.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Újabb fegyvergyárakat építenek az oroszok

POLITIK

Ukrán drónok felgyújtottak egy orosz üzemanyag bázist

POLITIK

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

POLITIK

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen