Létrehozva: 2021.06.02.

Maszkmutyi a budapesti Városházán: Parfüm- és autókereskedőhöz vándorolt a járványkezelésre kapott Soros-adomány

Meglehetősen furcsa módon választotta ki a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzat azokat a cégeket, melyekkel a járvány idején maszkbeszerzésre szerződött. Honlap és elérhetőség nélkül találtak egy vállalkozást, amelyik jócskán túlárazva, 200 millió forintért leszállította a maszkokat.

A Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzat nem kevesebb mint 1 millió eurót (350 millió forint) kapott a koronavírus elleni küzdelemre a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványokon keresztül tavaly márciusban. Bár a főpolgármester többször is ígéretet tett arra, hogy a gáláns adomány sorsáról, mint minden fővárosi közbeszerzésről, be fognak számolni a nyilvánosságnak, ez végül nem történt meg. Az adományt inkább felhígították egy 500 milliós önrésszel, hogy a Soros-pénznek örökre nyoma vesszen, majd gyorsan maszk és tesztek beszerzésbe fogtak. Az alapvetően helyes célt azonban felettébb gyanús, teljesen ismeretlen, vagy egyértelműen a baloldali pártpolitika holdudvarában lévő cégekkel teljesítették – írja a Bennfentes.

A főváros összesen három céggel kötött szerződést maszkbeszerzésekre, melyek közül a Rotatech Holding Kft. a legérdekesebb, hiszen a hozzáférhető információk alapján ez a cég teljesen alkalmatlan volt a szerződésben foglaltak teljesítésére, a főváros mégis rendelt tőlük 250 ezer FFP-2-es maszkot.

A szerződés pillanatában a Rotatech gazdasági tevékenységet nem végzett, árbevétele, alkalmazottja nem volt, székhelyét cégtábla nem jelölte, továbbá ekkor még interneten keresztül sem volt elérhető: nem volt holnapja és Facebook-oldala sem. Főtevékenysége szerint egyéb kiegészítő üzleti szolgáltatást végzett. (A miheztartás végett – a fővárossal kötött szerződés után – bejegyzésre került a gyógyászati termék kiskereskedelme is.)

Fontos megjegyezni, hogy a fővárosi önkormányzat azt állította: ők megpróbáltak közvetlenül Kínából beszerezni maszkokat, de az ottani vállalatok rendre visszaléptek a megállapodástól, ezért volt szükség közvetítő cégek beiktatására, ami igencsak érdekes érvelés, hisz más önkormányzatoknak sikerült ez a mutatvány.

A Rotatech Holding Kft. által forgalmazott FFP2-es típusú maszk. (Forrás: maszkpont.hu)

Autó- és parfümkereskedők

A Rotatech ügyvezetői és tulajdonosai az osztrák lakcímmel rendelkező Török Zsolt, illetve Zhou Weihui kínai üzletember, akik sok mindennel bizniszeltek már az életük során, de egészségügyi védőfelszerelésekkel korábban soha.

Török Zsolt a For&Go Bt. képviselője és beltagja, a cég tevékenysége személygépjármű-kereskedelem, míg kínai üzlettársa illatszer-kereskedelemmel foglalkozik (Scudy Kft.). A Főváros ennek ellenére valahogy mégis fellelte a Rotatech Holding Kft-t és 2020. március 27-én 211,75 millió forint értékben rendelt tőlük 250 000 darab FFP2 típusú maszkot

Ennek fényében nemcsak az elgondolkodtató, hogy a Főváros hogyan talált rá egy ismeretlen cégre a semmiből egy több mint 200 milliós beszerzéséhez, hanem az is, hogy egy 2019-ben még semmilyen felhasználható pénzeszközzel nem rendelkező cég hogyan tudott beszerezni több százezer maszkot, úgy, hogy Karácsonyék egy fillér előleget sem fizettek nekik.

A fővárosi megbízás után szárnyalni kezdett a Rotatech

A Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzattal kötött több száz milliós megrendelést követően csoda történt és a Rotatech bekerült a gazdasági élet vérkeringésébe.

Egészen pontosan a cég égisze alatt létrehozták a Maszk Pont nevű kereskedelmi láncot, amely 2020 végére már 45 kereskedelmi egységet működtetett országos szinten a legnagyobb hipermarketekben és bevásárlóközpontokban.

A fővárosi „tőkeinjekció” megtette a hatását: jelenleg a Rotatech jegyzett tőkéje 125 millió forint, és 37 embert foglalkoztat az elérhető pénzügyi beszámolók alapján.

Egy Maszk Pont stand. (Forrás: Facebook)

A Rotatech durván túlárazta a maszkokat?

Hogy fordulhatott elő, hogy egy üres, árbevétel, és alkalmazottak nélkül dolgozó cég a Karácsony-féle beszerzést követően hirtelen olyan szárnyalásba kezdett, hogy számtalan árusítóhelyet tudott nyitni?

Nos, erre a kérdésre választ kaphatunk ha közelebbről is szemügyre vesszük a fővárossal kötött szerződést, mely alapján a Rotatech számára nagyon jó áron, 847 Ft + áfa, azaz összesen 1070 forintos darabáron szállított le 250 000 darab FFP2-maszkot Karácsonyéknak.

A szerződés tárgya és a vételár. (Forrás: Bennfentes)
A Rotatech Holding Kft. által vállalt szállítási ár FFP2 maszkonként: 847 Ft + ÁFA, azaz összesen 1070 Ft / db. (Forrás: Bennfentes)

A Bennfentes elemzése szerint jelenleg a kiskereskedelmi piacon bruttó 58 és 108 forint közötti áron vásárolhatunk egy darab FFP2-maszkot. Vagyis a Főváros a jelenlegi árakhoz képest közel hússzoros áron vásárolt be ebből a típusból 2020 márciusában.

Még ha el is fogadjuk az érvelést, hogy akkoriban minden védőfelszerelés beszerzési ára az egekben volt, egy 250 000 darabos megrendelésnél szinte elképzelhetetlen, hogy nem volt mennyiségi kedvezmény, vagy a kedvezmény ellenére is hússzoros áron szállított a Rotatech Holding Kft.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

Lázár János Magyar Péter hangfelvételéről: „Az ígéret egy atombomba volt, egy vízipisztoly lett belőle”

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

mandiner.hu

„Miért akarnánk, hogy egy ilyen játékos a padon üljön?” - a Liverpool szurkolói elmondták, mit gondolnak Szoboszlai Dominikról (VIDEÓ)

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt

POLITIK

Újabb orosz támadások Ukrajnában

POLITIK

Be akarják tiltani a dohányzást a britek

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen