Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.02.28.

Milliárdokat költ migránskártyákra Soros György

Tagadni próbálják, de létezik és az európai polgárok adójából tartják fenn azt a segélyprogramot, amelynek keretében névtelen bankkártyákat osztanak ki az ENSZ égisze alatt Soros György támogatását is élvezõ civil szervezetek munkatársai az Európába érkezõ migránsoknak.

Az elmúlt napokban nyugati internetes oldalak és a France 24 francia tévétársaság is azt állította: hazugság, hogy Brüsszel több, Soros György támogatását élvező civil szervezet és a MasterCard közreműködésével az ENSZ égisze alatt pénzzel feltöltött, névtelen bankkártyák osztogatásával támogatja az Európába érkező migránsokat.

 

A balliberális sajtóban terjedő álhírek szerint léteznek ugyan migránskártyák, de azok kiállításában, finanszírozásában és terjesztésében kizárólag az Európai Bizottság és az UNHCR, az egyesült nemzetek menekültügyi szervezete vesz részt.

Ehhez képest az Európai Parlamentben egy tavaly októberi interpellációra válaszul idén februárban Dimitrisz Avramopulosz, az unió migrá­ciós, belügyi és állampolgári biztosa azt mondta, hogy

a görögországi „cash assistance” programban, az ENSZ és az EU mellett két civil szervezet is részt vesz: a Vöröskereszt és a Catholic Relief Service.

Januárig több mint 90 ezer embernek osztottak ki névtelen bankkártyákat, és a programra több mint 122 millió euró (közel 40 milliárd forint) uniós közpénzt különítettek el, amiből a múlt hónapban több mint hatmillió eurót (közel kétmilliárd forintot) folyósítottak.

Egy migráns kártyájára alkalmanként 90–550 euró érkezik, tehát akár 175 ezer forintot is kaphatnak havonta.

Avramopulosz elhallgatta, de az UNHCR honlapján elérhető beszámolóból kiderül, hogy a kártyaprogramban valójában részt vesz a MasterCard, valamint három további civil szervezet is, amelyek közül az International Rescue Committee és a Mercy Corps Soros György bőkezű támogatását élvezi.

Ami a MasterCardot illeti, bár a liberális sajtó szerint az csak egy populista összeesküvés-elmélet, hogy Soros Györgynek köze van a társaság által kibocsátott migránskártyákhoz – valójában ez is igaz.

A milliárdos jelentős összegekkel járult hozzá a cég humanitárius programjai­nak finanszírozásához.

Mint ismert, a migrációs válság kezeléséről szóló egyik értekezésében, azaz lényegében a Soros-terv részeként néhány éve ő javasolta azt, hogy minden Európába érkező bevándorló kapjon kilencmillió forintnak megfelelő támogatást az itt-tartózkodásuk első két évében. A MasterCard ezek után kezdte meg a már említett Mercy Corpsszal közösen a Szerbiában tartózkodó illegális bevándorlók között az első migránskártyák kiosztását, ami a társaság beszámolója szerint 2016 elején, a tesztidőszakban 400 családot és magánszemélyt érintett.

A cég korabeli közleményéből az is kiderül, hogy az akció sikerén felbuzdulva döntöttek úgy, hogy Görögországban is megkezdik a névtelen bankkártyák terjesztését.

Érdemes megemlíteni, hogy Dimitrisz Avramopulosz uniós biztos korábban idézett tájékoztatása szerint az Európai Bizottság az unión kívül is fenntart az unió állampolgárainak adójából „cash assistance” programokat, amely Brüsszel és partnerei szerint azért fontos, mert

a hagyományos segélyek – az élelmiszer, a ruházati cikkek és a gyógyszer kiosztása – sértik a migránsok büszkeségét, amit úgy tudnak megőrizni, ha pénzt kapnak,

és ők dönthetik el, mire költik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Van pénze? Ha igen, erre költse, mert megéri!

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük