Létrehozva: 2018.02.07.

Orbán Viktor: Nem engedhetünk a zsarolásnak, harcolni fogunk

Nem engedhetünk a zsarolásnak, számunkra Magyarország az elsõ, és harcolni fogunk azokkal szemben, akik meg akarják változtatni Magyarország és Európa keresztény identitását - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök egy szerdai Facebook-videóban, a Fidesz elnökségének keddi állásfoglalását ismertetve.

Harcolni fogunk azokkal szemben, akik meg akarják változtatni Magyarország és Európa keresztény identitását - 

 

jelentette ki Orbán Viktor.

A kormányfő közölte: a Fidesz elnökségének tanácskozásán megtárgyalták a belga miniszterelnök bejelentését, miszerint a közép-európaiakat - köztük Magyarországot is - ha kell, erővel kényszerítik arra, hogy migránsokat fogadjon be.

A terv szerint ez júniusban, a miniszterelnökök brüsszeli csúcsértekezletén következik be - mutatott rá.


Charles Michel belga kormányfő hétvégén beszélt arról, hogy "ultimátumot adtak a szolidaritást elutasító" visegrádi országoknak, s amennyiben június végéig nem sikerül konszenzusra jutni az uniós tagállami kormányokat tömörítő tanácsban, akkor nélkülük, minősített többségi szavazással fogják elfogadni a tervezett reformokat.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő, amit ez az étel tehet az egészségünkkel

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

mindmegette.hu

Elhunyt a magyar gasztronómia meghatározó alakja: százak tanulták nála a szakmát

vg.hu

Focistafizetések: a nettó átlagbér háromszorosát keresik havonta a magyar másodosztályban

metropol.hu

Máris lecsaptak Szoboszlai távozó edzőjére: kiderült, mit csinál nyártól Klopp

hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen

POLITIK

Brüsszelben félnek a nemzetállamoktól

POLITIK

Ismét fegyverszállítást sürgetett Ukrajnába a NATO-főtitkár

POLITIK

- Ne lőjenek! - mondta Orbán Viktor az újságíróknak

POLITIK

Hídpénzbotrány: A Mammutban vehették át a baloldalnak szánt kenőpénzeket

POLITIK

Folytatódhat a betiltott konzervatív konferencia Brüsszelben

POLITIK

Lesz-e tűzszünet Ukrajnában az olimpia idején?