Létrehozva: 2019.06.18.

Soros álciviljei gyűjtik a személyes adatokat

Az ellenzéki elõválasztási bohózat során begyûjtött személyes adatokat egy olyan cégre bízták a pártok, amely a hazai Soros-birodalom jól beágyazott tagja - írja az Origo.

A Magyarhang Nonprofit Kft.-t bízták meg az előválasztás lebonyolításával, valamint a befutott adatok kezelésével. A cég ügyvezetője, tulajdonosa Varga Máté. Róla a Pesti Srácok írta meg, hogy kapcsolati hálója alapján ő az, aki egyben a Soros György-féle Civil Kollégium Alapítványnak is igazgatója.

Varga és a fenti cég elsőként úgy került a sajtó látókörébe még tavaly júliusban, hogy az aHang nevű, kérészéletű tüntetésszervezőt működtették, amely több másik, szintén Sorosékhoz köthető álcivil csoporttal működött együtt.

Az aHangról a PS megjegyzi, hogy vezetői a Civil Kollégiumhoz és Schilling Árpádhoz, valamint feleségéhez köthető Krétakör „szabadságharcosai”.

Ilyen szervezetre bízzák az ellenzéki pártok az általuk fontosnak minősített előválasztást és választóik személyes adatait is. Azt, hogy  miért pont ők csinálják az adatkezelést, honlapjukon így indokolják: „hogy az előválasztás második fordulója során civil kontroll mellett kerüljön kiválasztásra a változást akaró többség főpolgármester-jelöltje”.

Vagyis Sorosék kontrollja alá került az ellenzéki előválasztás, és ezt vállalják is a honlapjukon.

A honlapról kiderül az is, hogy a Magyarhang Kft. semmilyen hatósági jogkörrel nem rendelkező aktivistái részére kétszer is kell adatokat megadni, egyrészt a regisztrációhoz, majd később a szavazáshoz is.

Hadházy Ákos „aláírás gyűjtési” magánakciójának adatkezelési botránya után lehet, hogy újabb aggályos akció tanúi lehetünk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

life.hu

Így vedd rá magad a mozgásra - Tanácsok lustáknak

vg.hu

Lecsaptak egy krími repülőtérre az ukránok

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

hirtv.hu

Egy év felfüggesztett börtönre ítélték Ihász Sándort

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Be akarják tiltani a dohányzást a britek

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen

POLITIK

Brüsszelben félnek a nemzetállamoktól

POLITIK

Ismét fegyverszállítást sürgetett Ukrajnába a NATO-főtitkár

POLITIK

- Ne lőjenek! - mondta Orbán Viktor az újságíróknak

POLITIK

Hídpénzbotrány: A Mammutban vehették át a baloldalnak szánt kenőpénzeket

POLITIK

Folytatódhat a betiltott konzervatív konferencia Brüsszelben