Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.04.05.

Szijjártó: A NATO-nak a déli határokra is figyelnie kell

A NATO a történelem legsikeresebb katonai szövetsége - hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a washingtoni lengyel nagykövetség rendezett helyi idõ szerint csütörtökön a NATO-bõvítés tanulságairól és az észak-atlanti szövetség jövõjérõl.

A NATO jubileumi külügyminiszteri tanácskozása alkalmából rendezett konferencián Szijjártó Péter mellett Tomás Petrícek cseh és Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter vett részt.

A három külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy nem csupán a NATO alapításának 70. évfordulója van most, hanem

éppen 20 évvel ezelőtt csatlakozott a katonai szövetséghez Magyarország, Lengyelország és Csehország is.

"Csak azok értik meg ennek a jelentőségét, akik tudják, mi volt a kommunizmus" - hangsúlyozta a magyar diplomácia irányítója. Hozzáfűzte: "NATO-tagságunk jelentősége jóval nagyobb, mint azt néha gondolnánk".

Szijjártó Péter elmondta, hogy Magyarország idén megkezdte hadereje modernizálását és bővítette részvételét több NATO-misszióban is. A miniszter a koszovói, az afganisztáni és az iraki magyar szerepvállalást említette meg.
    Szijjártó Péter kiemelte az Európára délről és délnyugatról érkező migrációs nyomás jelentőségét, illetve veszélyeit, és hangsúlyozta, hogy a NATO-nak figyelnie kell nemcsak keletre, hanem délre és délnyugatra, az afrikai kontinensre is.

"Ha nem vagyunk képesek megvédeni a határainkat, nem tudjuk megvédeni biztonságunkat sem".

A magyar külügyminiszter úgy látja, hogy az új amerikai kormányzat gyökeresen változtatott a közép-európai politikáján és ezt Magyarország örömmel fogadja. A belügyekbe való beavatkozás helyett a kölcsönös tiszteleten alapuló amerikai politikát látunk.

Szijjártó Péter szólt Ukrajnáról is, utalva az ott élő őshonos magyar kisebbség helyzetére, jogaik csorbítására. Úgy vélekedett, hogy a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak csorbítása a NATO értékközösségének semmibevétele is.

A magyar külügyminiszter Washingtonban találkozott szlovák kollégájával, Miroslav Lajcákkal és egyeztettek a szlovák "Himnusztörvényről" is.

Mint ismeretes, a szlovák törvényhozás március 27-én olyan törvénymódosítást fogadott el, amelynek értelmében Szlovákiában csakis akkor lehet elénekelni egy másik ország himnuszát, ha a helyszínen jelen van az érintett állam hivatalos küldöttsége.

"Tájékozódunk, figyeljük az eseményeket, tájékozódunk a pontos jogi hatásokról, és a rendelkezésünkre álló információink szerint hamarosan megnyugtató megoldás születhet a kérdésre" - mondta Szijjártó Péter.
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti