Létrehozva: 2019.05.27.

Szijjártó: Mától hatalmas viták kezdődnek az Unióban

Új politikai helyzet van a kontinensen, megbomlott a status quo az európai parlamenti (EP-) választások nyomán - mondta Szijjártó Péter a nemzetközi kereskedelmi ügyekkel foglalkozó tagállami miniszterek hétfõi brüsszeli ülésének szünetében.

Sajtóértekezletén Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be, hogy mindenképp új helyzet áll elő, ugyanis a következő ciklusban nem lesz elég összeülnie a két legnagyobb frakció, a néppártiak és a szociáldemokraták vezetőinek, hogy megkössék a maguk megállapodásait - tudósított az MTI.

A külügyi tárca vezetője rámutatott,

mától hatalmas viták kezdődnek az Európai Unióban a jövőt illetően, először személyi, majd tartalmi kérdésekben.

Hangsúlyozta, a magyar kormány egyik csúcsjelöltet sem tartja alkalmasnak arra, hogy az Európai Bizottság elnöke legyen, ugyanakkor remélik, hogy a tárgyalások során felmerülnek majd megfelelő személyek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-