Létrehozva: 2019.07.27.

Szili Katalin: A magyar pártok közösen lépnek fel

Az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek képviselõi megállapodtak arról, hogy szeptember végéig cselekvési tervet dolgoznak ki a következõ két év operatív együttmûködésérõl.

A közös cselekvési terv kidolgozását Szili Katalin miniszterelnöki megbízott jelentette be pénteken Tusnádfürdőn, az általa létrehozott erdélyi autonómia-kerekasztal tagjaival folytatott pódiumbeszélgetésen. A cselekvés összehangolásáról egy nappal korábban egyeztek meg a pártok és a szervezetek képviselői.

Szili Katalin ismertette, hogy a felek abban is megegyeztek, hogy

támogatják a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezést, támogatják Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek a nemzeti kisebbségekről szóló és a román államfőnek átnyújtott megállapodástervezetét, és kiállnak Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő kezdeményezése mellett, amely a román-magyar megbékélést szorgalmazó nyilatkozat megfogalmazását és elfogadását tűzi ki célul.

A pénteki pódiumbeszélgetésen Szili Katalin azt mondta:

"Az erdélyi magyarság nem érheti el a kívánt autonómiáját anélkül, hogy képviselői párbeszédet folytatnának a román politikai osztállyal."

Kéréssel fordult a román politikusokhoz, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz, hiszen - meglátása szerint - a magyar ügy megnyugtató rendezése Románia prosperitásához vezet.

A kerekasztal résztvevői a beszélgetés végén nyilvánosan írták alá a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezést.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Top 10 csúnya autók, avagy az autótervezés mélypontjai

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy, akiket még áprilisban hatalmas szerencse ér

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen

POLITIK

Brüsszelben félnek a nemzetállamoktól

POLITIK

Ismét fegyverszállítást sürgetett Ukrajnába a NATO főtitkár

POLITIK

- Ne lőjenek! - mondta Orbán Viktor az újságíróknak

POLITIK

Hídpénzbotrány: A Mammutban vehették át a baloldalnak szánt kenőpénzeket

POLITIK

Folytatódhat a betiltott konzervatív konferencia Brüsszelben

POLITIK

Lesz-e tűzszünet Ukrajnában az olimpia idején?