Létrehozva: 2019.08.02.

Tarlós: Karácsony is politikai szerencselovag

Tarlós István szerint a budapestieket blöfföléssel, hergeléssel, lózungokkal nem lehet félrevezetni, a fõvárosi önkormányzati rendszer és annak irányítása nem valóságshow.

A főpolgármester a Magyar Hírlapnak adott interjúban hangsúlyozta: nem kis mértékben Budapest érdekében vállalta az újabb főpolgármesteri jelölést. Arra a kérdésre, hogy mit gondol, mit tudna kezdeni a várossal például Berki Krisztián vagy Puzsér Róbert, a főpolgármester úgy válaszolt: a főpolgármesterség nem celebtevékenység. Véleménye szerint egyébként alapjában Karácsony Gergely is politikai szerencselovag. Áttekintése Budapest egészéről alig haladja meg Puzsér Róbertét, állandóan ide-oda csapódik, mögötte semmilyen érdemi teljesítmény nincs. Ennek ellenére szűk három év polgármesterkedés után bejelentkezett miniszterelnöknek, négy év után pedig főpolgármesternek. Ezekhez a feladatokhoz ismeretek, tájékozottság, tapasztalat szükséges, ismerni kell a rendszer egészét, az igényeket, lehetőségeket, szabályokat, a pénzügyi és jogi kereteket – fogalmazott.

Blöffölésből, teljesíthetetlen ígéretekből nem lehet megélni. Az ellenzéki kampány rendellenes dimenziókban zajlik. Bokros Lajos volt az utolsó ellenfél – bár nem értettem egyet vele –, aki tudta, miről van szó, és várospolitikáról beszélt. Valami nem stimmel – mondta Tarlós István.

A főpolgármester szerint Budapest 2010-es elvesztése nagyon fáj egyes ellenzékieknek, nem válogatnak a módszerekben, az utóbbi időben néha kifejezett rosszindulattal találja magát szembe. "Csak nem sírom tele naponta a nagymamám zsebkendőjét karaktergyilkossággal, mint mások" – fogalmazott.

Tarlós István úgy véli, hogy az ellenzéki oldalon valójában nincs egység, vagy ahol formálisan van is, az esetleges hatalomba lépéskor véget is ér. A nagy összefogók nem kedvelik egymást, ezek érdekpaktumok, a programjaik sem összeegyeztethetők. Ebben nincs logika, nincsenek elvek, az ellenzéki elképzelések közt nincs koherencia.

Hataloméhségre épített taktika, amit megpróbálnak októberig elhúzni.

Közölte: el fogja mondani  többször, mit valósítottak meg, mik a tervei, mi az, aminek a küszöbén állnak. Az eddigi előterjesztéseit eddig majdnem száz százalékban támogatta a kormány a közfejlesztési tanácsban, ahol a miniszterelnökkel azonos jogosítványai vannak – tette hozzá.

 

origo.hu

Orbán Viktor telefonon tárgyalt az ukrán elnökkel

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

vg.hu

Az állampapíron túl is van élet: három hét alatt 11 százalékos hozamot kínál egy befektetés

ripost.hu

Most jött: robbanás történt, többen meghaltak

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij telefonon tárgyalt

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Palesztinpárti tüntetők az európai egyetemeken is

POLITIK

Amerika felfüggesztett egy Izraelnek szánt fegyverszállítást

POLITIK

2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra

POLITIK

Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére kimarad a háborúból

POLITIK

V. Naszályi Márta saját kezűleg leragasztotta fideszes ellenfele plakátját