Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.09.21.

Hibák, leállás, bénázás és folyamatos kapacitáshiány jellemzi az úgynevezett baloldali előválasztást

Az online szavazást lebonyolító operátorok csekély létszáma miatt a hétfői nap folyamán mindössze 4642-en adták le a szavazatukat.

-Sokan jeleztétek, hogy az online szavazási idősávok szinte folyamatosan telítettek, illetve hogy esetleg nem kerültetek sorra a megadott időpontokban. A rengeteg érdeklődő mellett ennek legfőbb oka a videós azonosítást végző operátorok véges száma

– indokolta az online szavazás körüli fennakadásokat a baloldali előválasztás technikai lebonyolításáért felelős digitális platform.

Az aHang közleménye szerint bár folyamatosan bővítik az operátori kapacitásokat, továbbá hétfőtől már napi 12 órában zajlik a munka, az azonosítási folyamat időigényes, és csak ellenőrzött keretek között megvalósítható. Kiemelték, hogy már most is nagyon komoly stábbal dolgoznak, amelyet nap mint nap igyekeznek bővíteni, és ilyenkor tudnak újra megnyitni foglalási idősávokat, ezért érdemes később próbálkozni – közölték.

Az aHang kampányigazgatójának, Hajdú Gergelynek a nyilatkozata alapján viszont kiderül:

az online szavazást lebonyolító „nagyon komoly stáb” hétfőn délelőtt mindössze ötven főből állt, amit néhány órán belül sikerült megduplázni, ugyanakkor így is csupán 4642 szavazó adatait sikerült feldolgozni.

Azt viszont nem tudni, hogy ilyen rövid időn belül hogyan tudták újabb ötven fővel megnövelni a háttérmunkások számát, hiszen köztudott, szombaton még 2000 forintos óradíjért a Szárnyas Fejvadászon próbáltak dolgozókat toborozni.

Miképpen a Magyar Nemzet is beszámolt róla, szombaton – néhány órával az indulást követően – összeomlott a baloldali előválasztás informatikai rendszere. A Momentum elnöke szombat délelőtt a történteket még azzal indokolta, miszerint olyan sokan szavaztak az országban reggel, hogy a mesterséges intelligencia azt hitte, hogy hekkertámadás alatt van a rendszer, így blokkolta a szervereket, délutánra viszont már a baloldal egy közös nyilatkozatban a kormányt tette felelőssé a kudarcért. A káoszba fulladt voksolás miatt az előválasztás hétfőn folytatódott tovább, ugyanakkor szintén nem zökkenőmentesen:

hétfő délutánra az Előválasztás.hu már azt mutatta, hogy szeptember 28-án este 20 óráig minden időpont foglalt, valamint a nap folyamán időtúllépés miatt a honlap többször is elérhetetlenné vált.  

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke szerint tudatosan hagyhattak nyitva egy informatikai kaput, amely az előválasztási rendszer leállását okozhatta. A belső szabotázs már a negyedik baloldali narratíva a Fidesz által csupán saját bénázásnak titulált előválasztási rendszer leállásának magyarázatára. Tóth Bertalan, az MSZP elnöke arról beszélt hétfőn az ATV Egyenes beszéd című műsorában, hogy akár belső szabotázs is okozhatta az előválasztási rendszer leállását:
Az informatikai rendszerben egy kapun keresztül – nem vagyok informatikus, tehát ennél bővebben nem mennék bele –, (…) de egy elég komoly támadás érte a rendszert. Ez a kapu pedig nem véletlenül maradt nyitva. Az, hogy ez most pontosan hogyan történt, ha jól tudom, akkor feljelentés is lesz az ügyben, de az Országos Előválasztási Bizottság az, amelyik vizsgálja.

Tóth a visszakérdezésre, miszerint belső szabotázsról volt-e szó, azt mondta, ezt pontosan nem lehet tudni, és nem cáfolta azt a felvetést sem, hogy esetleg házon belülről indult-e a történet.
A belső szabotázs már a negyedik narratíva, amellyel a baloldali összefogás megpróbálta magyarázni a Fidesz által csupán saját bénázásnak titulált előválasztási rendszerleállást.

Bedő Dávid, a Momentum politikusa hétfőn a Magyar Hangot tájékoztatta arról, hogy a baloldal a héten feljelentést fog tenni a rendőrségen ismeretlen tettes ellen az előválasztást ért kínai hekkertámadás miatt. A politikus elmondta, hogy az elmúlt két nap folyamán tüzetesen megvizsgálták a rendszert, és arra jutottak, hogy a technikai problémát külső támadás okozta, ami Kínából indult. A baloldal hat pártjának vezetői által közösen aláírt közleményben a korábbi magyarázat még az volt, hogy
„a karmelita kolostor urai” támadást indítottak az informatikai rendszer ellen. „A hatalom emberei megijedtek attól, hogy az emberek szombat reggel tömegesen akarják kinyilvánítani a véleményüket az előválasztáson, tömegesen kívánnak hitet tenni a változás mellett”

– írták a közleményben, ezt az állítást azonban eddig semmilyen bizonyítékkal nem támasztották alá. Bedő Dávid, az Országos Előválasztási Bizottság momentumos tagja a kormánypártisággal nem vádolható Telexnek nagyon valószínűtlennek nevezte, hogy konkrét, kézzelfogható bizonyítékot találjanak arra nézve, hogy a kormány áll a támadás mögött, ennek ellenére a pártok szakemberei biztosak abban, hogy ez történt. Szombaton, közvetlenül a rendszer leállását követően a baloldali erők első reakcióikban a későbbiekhez képest még egy egészen másfajta narratívát próbáltak sugallni választóiknak. Eszerint nem külső támadás miatt fagyott le a rendszer, hanem a hatalmas érdeklődést nem tudta feldolgozni az informatikai háttér. Az Előválasztás 2021 hivatalos Facebook-odalán a következőket írták:
„Hatalmas siker az előválasztás – két órás leállás az erőforrás-bővítésért.” Ekkor még a magyar demokrácia fontos sikerének definiálták a leállást.

Miközben a baloldali előválasztás totális katasztrófába fulladásáért a baloldal szokásához híven már a kormányt támadja, úgy tűnik, hatalmas szervezési problémák állnak a háttérben. A Szárnyas Fejvadász a Facebook-oldalán szombaton kora délelőtt, az előválasztás leállásának időpontjában felhívást tett közzé, amelyben a lehető legsürgősebben embereket, illetve elektronikai eszközöket kerestek az előválasztás lebonyolításához.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

hirtv.hu

Vezércikk - Orbán Viktor: Húsz éve minden európai választást megnyertünk + videó

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra